Meseladik gyerek-szín-játék a Bárka Színházban 2011. október 22. és 29.

Meseladik gyerek-szín-játék a Bárka Színházban 2011. október 22. és 29.

A MESELADIK a gyermekek élő fantáziájukkal, színház-teremtő kreativitásukkal és szárnyaló képzeletükkel apró előadásokat hoznak létre együtt velünk, a Bárka színészeivel.

Az általában ismert, szokványos meseelőadásokkal ellentétben, itt a gyermekek nem csak kívülről nézőként nézhetik és élvezhetik az előadást, hanem a létrejöttében is aktívan, alkotóan is részt vehetnek. Együtt – itt és most. A mese mindig más lesz – mindig új és spontán, igazodik az aznapi elképzelésekhez. A színészek irányításával és segítségével együtt készítjük el a jeleneteket, a jelmezeket, a díszletet és az arcfestést is. Azt szeretnénk, ha a színház meghatározó spirituális élmény lenne a gyerekek számára.

Gyakorlat:

A gyerekek szüleikkel a Bárka Stúdió színpadára érkeznek, ahol azzal kezdjük, hogy megírjuk közösen a meséinket. Ez az összes résztvevő közreműködésével, szavanként történik: a szavakat felírjuk egy táblára, így rögzítjük a történeteket. A gyerekeket csapatokra osztjuk, mindegyik csapat nevet választ magának. Utána a csapatok, vetésforgószerűen végigjárják az alkotói helyszíneket, ahol színészeink vezetik a gyerekek munkáját. A sminkelésben színházunk maszkmestere segédkezik.

AZ ELSŐ ÁLLOMÁS: A mese színpadra tétele, amelyekben a gyerekek saját szövegekkel megalkotják a mese jeleneteit.

A MÁSODIK ÁLLOMÁS: Jelmezeket válogatnak a mese szereplőinek, ill. kitalálják a színpadi megjelenítést.

A HARMADIK ÁLLOMÁS: Itt színházi maszkokat készítenek, funkcionálisan.

A NEGYEDIK ÁLLOMÁS: A gyerekek a kész paravánokra a saját meséjükhöz megfestik a hátteret. Mindegyik állomáson, maximum 20 percig tartózkodhatnak, majd minden elkészült előadást bemutatják. A gyerekzsűri dönt, és aznap végén átadjuk a CSÓNAK díjat a legjobb előadásnak. HAJÓZZ VELÜNK!

5-6 éves kortól ajánljuk, a program teljes ideje kb. 3 óra (szünetet bármikor tarthatnak a program alatt, az állomások között)

A kreatív foglalkozás (festés, rajzolás, ragasztás…) miatt ennek megfelelő, kényelmes ruházat ajánlott!

 

Nincs hozzászólás

Mondd el a véleményed

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

#Kövess minket az Instagram oldalán is!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az oldal sütiket használ a jobb felhasználó élmény érdekében. A legújabb EU adatvédelmi törvénynek (GDPR) megfelelően kezeljük adataidat. Részletes tájékoztatót az adatkezelési tájékoztatónkban olvashatsz. Az "ELFOGADÁS" gombra kattintva elfogadod a sütik használatát.

Bezárás