1. Food Revolution Day Magyarországon (Jamie Oliver)

1. Food Revolution Day Magyarországon (Jamie Oliver)

„Valójában ez a projekt csupán egy álommal kezdődött: hogy hazánk is ott lehet a Food Revolution Day világtérképén. A legnagyobb öröm számomra, hogy sikerült olyan önkénteseket és támogatókat találnom, akikkel ezt tovább álmodhattuk és időnket nem sajnálva meg is valósítjuk a magyar emberek javára.”Povodör Judit, Food Revolution Day Budapest nagykövete, egy álmodozó lány a szomszédból

Stand up for real food! – Szavazz az igazira!

2012. május 19-én kerül a világon először megrendezésre a Food Revolution Day, amit Jamie Oliver alapítványa azzal a céllal hozott létre, hogy inspirálja és ismeretekkel lássa el az embereket. Mindezt azért, hogy a világ minden táján kifejezhessük egyetértésünket és közösen kiállhassunk a valódi, feldolgozatlan ételek, élelmiszerek mellett, aminek következtében csökkenhet a helytelen táplálkozás okozta megbetegedések száma. Ennek a napnak keretében, a világon több tízezer ember fog részt venni olyan rendezvényeken, ahol tanácsokat és inspirációt kaphat ahhoz, hogy miként tudja helyes ételválasztással megelőzni a táplálkozásunk okozta betegségeket.

Május 19-ig bárki csatlakozhat önkéntesként a Food Revolution Day mozgalomhoz a www.foodrevolutionday.com oldalon keresztül: szervezhet vacsora-partyt vagy pikniket a családjának, barátainak, esetleg cégtulajdonosok, éttermek, iskolák közreműködésével nagyobb, a  helyi közösség számára is elérhető étvágygerjesztő, interaktív programokat. Minden csatlakozott önkéntes azért dolgozik, hogy a helyes étkezéssel, ételválasztással kapcsolatos tudás eljuthasson a családokba, az iskolákba és a munkahelyekre. A Food Revolution mozgalom célja az, hogy az emberek a feldolgozatlan, lehetőleg helyi forrásból származó termékeket válasszák és a fiatal generáció ismét felfedezze a főzés okozta örömöket, lehetőségeket.

Ezzel kapcsolatosan egy petíciót is útnak indítottak, amit közel 800.000 ember írt alá a világ minden tájáról, több híres személyiséget is beleértve (Jennifer Aniston, Kate Winslet).

www.jamieoliver.com/us/foundation/jamies-food-revolution/sign-petition

Jelenleg 37 országban, 388 városban 261 nagyobb rendezvény és 344 vacsora-party kerül megrendezésre a május 19-i Food Revolution Napon – és ez a szám napról napra csak növekszik!

www.foodrevolutionday.com

Magyar háttér: 

Erről a mozgalomról április elején értesült az interneten keresztül Povodör Judit , akit lenyűgözött az az összefogás és adni akarás, ami ezt az egész megmozdulást áthatja, s mivel már többször vett részt önkéntes munkákban, most is örömmel jelentkezett a felhívásra egy motivációs levél és önéletrajz kíséretében, hogy szívesen lenne a budapesti Food Revolution Day nagykövete vagy egy program szervezője. www.foodrevolutionday.com/teams

Óriási meglepetésére Judit volt nem csak az egyetlen budapesti, de az egyetlen magyar jelentkező önkéntes is, így azt a tanácsot kapta Jamie Oliver Kampányának vezetőjétől, hogy önkéntes csapat hiányában ne vállalja magára ezt a nagy feladatot, rendezzen inkább egy Food Revolution Vacsorát a barátai számára. Judit az „eltanácsolás” után napokig gondolkodott azon, vajon képes lenne-e megbirkózni a feladattal, s végül úgy döntött, nincs mit veszítenie – s mivel teljesen azonosulni tudott a mozgalom céljaival, ki is szerette volna próbálni magát. Ezért április 19-én létrehozta a Food Revolution Hungary FB oldalt és elindult a toborzás rögös útján egyes egyedül, minden külső támogatás és hasonló tapasztalat nélkül.

A JOF azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a világ minden nagyobb városában legyen egy nagykövet, egy csapat önkéntes és néhány megrendezésre kerülő program. Nem volt könnyű megbirkózni a feladattal, de megérte a fáradozást, mert azóta egy tucat lelkes önkéntes csatlakozott a Food Revolution Hungary csapatához, akik segítenek a programok megszervezésében, lebonyolításában, valamint abban, hogy mások is értesülhessenek a megrendezésre kerülő programokról. Így május 19-én, az első Food Revolution Day világnapon, Povodör Judit FRD nagykövet elhivatottságának köszönhetően Budapesten is több kisebb-nagyobb rendezvény, ingyenes nyílt nap, gyermekeknek és felnőtteknek szóló program várja majd az érdeklődőket.

2012.május 19. – Food Revolvution Day budapesti programok:

1. Goodness Medical Fitness- és Wellness Stúdió Food Revolution Day Nyílt Napot tart, aminek keretében a sportimádók reggel 9:00 órától délután 5:00-ig ingyenesen látogathatják a jógaórákat, vehetnek részt dietetikai tanácsadáson, és próbálhatják ki az új X-Body speedtraining gépet. Ezen kívül ételkóstoló, a lelassult anyagcsere tüneteiről, annak kezeléséről és a fenntartható gazdálkodásról szóló szakmai előadás várja majd az érdeklődőket a Fat Free Testsúlycsökkentő Központ igazgató nője, Héder Éva (9:30) és az Élő Tisza Egyesület elnökségi tagja, Dr. Kelemen Béla (10:30)  közreműködéséval. Akik pedig a jógaórák között fel szeretnének frissülni, a Somerset Teahouse-nak köszönhetően különleges zöld és fehér teákat kóstolhatnak egész nap.

www.goodness.hu

www.lefogynideokosan.hu

www.tea.hu

www.elotisza.hu

2. Napos Oldal Vegetáriánus Étteremben 11:00 órától önkéntesek fognak gyerekekkel szárított gyümölcsökből és magvakból egészséges desszertet, cukormentes kókuszgolyókat készíteni, valamint 11 órától délután 4-ig az étterem séfje, Tóth László, egy izgalmas workshop keretében készít majd el 3 Food Revolution ételt. Akik pedig kedvet éreznek egy kis főzéshez, elkészíthetik saját "Napraforgó krémjüket" is, amihez az alapanyagokat és a fűszereket az étterem biztosítja. Ezen kívül délután 1 órától az egészségtudatos táplálkozásról lesz egy kerekasztal beszélgetés, ahol szakértők adnak majd tanácsot azoknak, akik változtatni szeretnének táplálkozásukon, életmódjukon.

www.naposoldal.com

3. A Nyersétel Akadémia a 4. kerületi Szűcs Sándor Általános Iskolában egy családi nap keretében tart felvilágosító előadásokat a gyerekeknek és azok szüleinek. A Szűcs Sándor Általános Iskolában Food Revolution Családi Nap keretében reggeltől estig az egészséges táplálkozásra és sportra nevelő programok, vetélkedők, előadások és közös főzés várja majd a családokat.

www.nyersetelakademia.hu

www.szucsiskola.hu

4. A Mannatural Ételbár interaktív tortakészítő workshop-ot tart, aminek keretében 13:00, 15:00 és 17:00 órától a három legközkedveltebb nyers tortájukat fogják elkészíteni, valamint a cukormentes, tudatos táplálkozás hatásairól beszélgetve el is fogják fogyasztani azokat a nyers finomságok kedvelőivel.

www.mannatural.hu

5. Somerset Teahouse (Fény u.1.) 14:00, 16:00 és 18:00 órától egy különlegesen összeállított teakóstoltatással várja majd az érdeklődőket. A teák kóstolása közben az érdeklődők interaktív  módon ismerkedhetnek meg azok származásával, egészségügyi hatásaival.

www.tea.hu

6. Az Életkonyha nyers vegán ebédet szervez 1:00-tól Noszvajon, a barlanglakásokban, s a Food Revolution Day keretében ingyenes előadással kedveskedik majd a résztvevőknek, ami az ehető, vadon termő növényekről, valamint a nyers étkezés szervezetre gyakorolt hatásairól fog szólni.

www.eletkonyha.hu

7. A Fruccola étterem (V. Kristóf tér 3.) Happy Fruccola Day-el várja a gyerekeket és azok szüleit, akik animátorok által vezetett, játékos programok keretében ismerhetik meg a zöldségeket és gyümölcsöket reggel 10:00 órától délután 5:00-ig. A programok között szerepelni fog: csukott szemmel való zöldség- és gyümölcskóstolás, gyümölcssaláta készítés, házi gyümölcsjoghurt készítés, kitűző és Fruccola-Naptár készítése, vetélkedők és még sok egyéb.

www.fruccola.hu

8. A MoM Kulturális Központ szabadtéri színpadán 11:30-tól délután 4:00-ig kerül megrendezésre a Szemünk Fénye Családi Majális: itt folyamatos főzőbemutatók, érdekes előadások, dietetikai tanácsadás, játékos gyerekprogramok és vetélkedők várják majd az érdeklődő családokat. A rendezvény háziasszonya Hadarik Rita gasztroblogger, a program lebonyolításában pedig több magyar séf, egészségügyi szakember, kisebb-nagyobb cég és lelkes gasztro-forradalmár vesz részt. A rendezvény helyszínét és konyhai hátterét a MoM Kulturális Központ és a Miele Magyarország Kft. biztosítja.

www.ritakonyhaja.hu

www.lefogynideokosan.hu

www.csokima.eu

9. A napot pedig délután 6:00-kor a Felelős Gasztrohős Piknik Flashmob-al zárnánk, aminek részleteiről és szervezéséről a Felelős Gasztrohős lelkes csapata gondoskodik.

www.gasztrohos.blog.hu

www.zoldsarok.eu

 

Médiapartner: Kölyökbirodalom  www.kolyokbirodalom.hu

Együttműködő és támogató partner: Dymanit Kft.  www.dynamit.hu 

 

 





Nincs hozzászólás

Mondd el a véleményed

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

#Kövess minket az Instagram oldalán is!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az oldal sütiket használ a jobb felhasználó élmény érdekében. A legújabb EU adatvédelmi törvénynek (GDPR) megfelelően kezeljük adataidat. Részletes tájékoztatót az adatkezelési tájékoztatónkban olvashatsz. Az "ELFOGADÁS" gombra kattintva elfogadod a sütik használatát.

Bezárás