Unokák és nagyszülők hangversenyei a Magyar Nemzeti Múzeumban 2011. december 10.

Ismét várjuk a kicsiket és  a nagyokat a MÁV Szimfonikusok zenészeinek és a Magyar Nemzeti Múzeum múzeumpedagógusainak közösen indított programjára, az Unokák és nagyszülők hangversenyére. Az 50-60 perces hangversenyből és a felcsendülő dallamokhoz kötődő, körülbelül háromnegyed órás tárgykészítő foglalkozásból álló ifjúsági sorozat december 10-i alkalmán Liszt Ferenc lesz a téma. 

Program:

2011. december 10.  10:00 és 11.30

Hírhedett zenésze a világnakLiszt Ferenc (1811-1886) születésének 200. évfordulójára

Les Preludes szimfonikus költemény

Mazeppa szimfonikus költemény

II. magyar rapszódia

Vezényel: Kesselyák Gergely

A kapcsolódó múzeumpedagógiai programon Liszt Ferenc árnyképét és legyezőt készíthetnek a gyerekek.

1811. október 22-én a Soprontól néhány kilométerre található Doborján városkában született Liszt Ferenc, akiből korának Európa-szerte leghíresebb zongoraművésze és a romantika korának fontos zeneszerzője lett. Idén az egész zenei világ őt ünnepli. Hangversenyünk címadó idézete Vörösmarty Mihálytól való. Három zenekari művének előadásával tisztelgünk előtte mi is. Liszt számos újítást hozott be a zene világába, ő fejlesztette ki a szimfonikus költemény" műfaját. Olyan zeneművet nevezünk így, amelynek valamilyen, a zenén kívüli témája van, és ezt mondja el a zeneszerző a maga nyelvén, a maga eszközeivel. Les Preludes a francia szó jelentése: Előjátékok. Lamartine francia költő filozófiai költeménye nyomán keletkezett, lényegében végig követi az ember életét születését, szerelmét, harcait a halálig, amely az ő felfogásában szép és ünnepélyes. A Mazeppa c. szimfonikus költemény alapja is egy francia költő-író, Victor Hugo elbeszélő költeménye. A kozákvezért ellenségei egy vad ló hátára kötözik és kiűzik a pusztába. Több napi száguldás után a ló elpusztul, Mazeppa pedig rettenetes szenvedést áll ki, de szerencséjére arra járó harcosok megtalálják, meggyógyítják, majd vezérükké teszik és végül nagy dicsőséget ér meg. Liszt egész életében büszkén vallotta magát magyarnak, sokat tett is hazájáért. Zenéjében gyakran alkalmazta a korabeli magyar nemzeti zene elemeit és olyan műveket is komponált, amelyekben kizárólag magyar zenei anyagot dolgoz fel, ezek a Magyar rapszódiák. Közülük hallgatjuk meg az egyik legkedveltebb darabot.

A sorozat teljes programja megtekinthető a MÁV Szimfonikusok weboldalán.

Jegyek kaphatók  a Magyar Nemzeti Múzeum jegypénztárában, négyalkalmas bérletet a MÁV Szimfonikus Zenekar székházában (Budapest, VIII, Múzeum utca 11.) lehet váltani.

Jegyárak:

Bérlet: 4000 Ft/ fő – váltható a MÁV Szimfonikus Zenekar székházában.

Akik a koncertsorozatra bérletet váltottak, a koncertek napján a múzeum pénztárában a bérlet felmutatásával 50%-os kedvezménnyel nézhetik meg a Nemzeti Múzeum kiállításait.

Egy alkalomra szóló jegy: 1300 Ft/ fő – váltható a MÁV Szimfonikus Zenekar székházában, illetve a Magyar Nemzeti Múzeum Jegypénztárában.

Helyfoglalás érkezési sorrendben. Felhívjuk figyelmüket, hogy a hangversenyterembe a meghirdetett kezdési időpont előtt 15 perccel, a zenekari próbát követően lehet belépni.

Vélemény, hozzászólás?