Téli családi matinék a Vasúttörténeti Parkban 2012. január 22-től vasárnaponként

Téli családi matinék a Vasúttörténeti Parkban 2012. január 22-től vasárnaponként

Téli családi matinék a Vasúttörténeti Parkban Január 22-től, vasárnaponként


2012. január 20. – A gyermekes családok örömére télen is érdekes kikapcsolódási lehetőségekkel várja látogatóit – január 22-től, vasárnaponként – a Vasúttörténeti Park.


A parkban számos érdekesség, kikapcsolódási lehetőség várja a kilátogatókat. Az idei év újdonsága, hogy a Vasúttörténeti Park népszerű kerti vasútja „betelepült” az egyik csarnokba, ahol körpályát állítottak fel. Azaz ezentúl az időjárás nem akadályozza azokat, akik a kerti vasútra felülve szeretnének tenni néhány kört. Akik tavaly részt vettek a park szezonzáró mesenapján, már kipróbálhatták ezt a miniatűr belső pályát, amely a kültéri, 850 méter hosszan kanyargó kerti vasút mobil változata. A másik csarnoképületben az érdeklődők belülről is megcsodálhatnak egy nosztalgia szalonkocsit, felmehetnek a lóvasúti kocsira, vagy a modellvasút kocsiban megnézhetik és kipróbálhatják a beépített terepasztalt. A főépület I. emeletén a „Vasúti pályainfrastruktúra fejlődése képekben”, a II. emeleten a „Vonatok királya, a királyok vonata – 125 éves az Orient Expressz” című kiállítás tekinthető meg.


Belépőjegy árak:
Gyermekeknek és felnőtteknek egységesen: 400 Ft
Interaktív programok:
Kerti vasutazás: 200 Ft/fő
Hajtányozás: 500 Ft/8 fő
Modellvasút vezetés
Hajtányozás
Utazás a fordítókorongon


A Vasúttörténeti Park nyitva tartása vasárnaponként: 10:00-15:00 óráig.
(A park a hét többi napján zárva tart! Előszezonban: március 15-től március 30-ig: 10:00-15:00 óráig tart nyitva. Kérjük, honlapunkon (www.vasuttortenetipark.hu) tájékozódjon az aktuális vasárnapi hétvégére vonatkozó interaktív szolgáltatásokról.)

Részletes program
Kerti vasút, modellvasútvezetés, kreatív sarok, fotóverseny, nyereménysorsolás
2012. január 22-től vasárnaponként a Vasúttörténeti Parkban

13+1 ok, amiért érdemes eljönni hozzánk, a Vasúttörténeti Parkba:

Mindenekelőtt hagyd magadon a dzsekidet és add át magad az Élményeknek!
1.    Nézd meg a téli álmukat alvó gőzösöket!
2.    Gyere be a főépületbe, ahol vár a „Kreatív sarok” színezéssel, vasútmodell hajtogatással!
3.    Nézd meg a főépület I. emeletén a „Vasútállomások, hidak, alagutak képekben”, a II. emeleten a „Vonatok királya, a királyok vonata” – 125 éves az Orient Expressz című kiállítást nézhetitek meg!
4.    Vár a nosztalgia büfé és ajándékbolt gazdag kínálatával!
5.    Lépj be az Orient csarnokba, ahol érdekes kocsikra kapaszkodhatsz fel!
6.    Menj át a „West” csarnok részbe, ahol felülhetsz egy kisméretű körpályán felállított miniatűr kerti vasútra. (200 Ft/fő/2 kör)
7.    Nézd meg, és ha kedved van, vezesd a vasútmodelleket a modell kocsiban!
8.    Gyere be egy régi nosztalgia szalonkocsiba, ahol akár meg is ebédelhetsz!
9.    Ismerkedj meg az idei élményvonatos utazások programjaival!

Regisztráld magad, ezáltal sorsoláson vehetsz részt, melyen Élményvonat utazást nyerhetsz!
Sorsolási időpontok: 11.30, 14.30

10.    Mássz fel a lóvasúti kocsira, és nézz körbe az emeletéről!
11.    Jó idő esetén hajtányozz kedvedre! (500 Ft/8 fő)
12.    Ha az idő kedvez, utazhatsz egy kört a mozdonyfordító korongon!
13.    +1 Fotózkodj Poirot-val, a híres belga detektívvel!
Fotóverseny!
Válassz egy szép nosztalgia kocsit és készíts róla hangulatos fényképet, és küldd el a dubecz@mavnosztalgia.hu e-mail címre. A képeket a www.facebookon.com/mavnosztalgia oldalon megjelentetjük, és az általunk kiválasztott három legszebb kép készítői ajándékcsomagot kapnak.

A Vasúttörténeti Park nyitva tartása vasárnapokon: 10:00-15:00-ig.
(A Vasúttörténeti Park a hét többi napján zárva tart! Előszezonban: március 15-től március 30-ig: 10:00-15:00 óráig tart nyitva. Kérjük, honlapunkon tájékozódjon az aktuális vasárnapi hétvégére vonatkozó interaktív szolgáltatásokról.

Nincs hozzászólás

Mondd el a véleményed

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

#Kövess minket az Instagram oldalán is!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az oldal sütiket használ a jobb felhasználó élmény érdekében. A legújabb EU adatvédelmi törvénynek (GDPR) megfelelően kezeljük adataidat. Részletes tájékoztatót az adatkezelési tájékoztatónkban olvashatsz. Az "ELFOGADÁS" gombra kattintva elfogadod a sütik használatát.

Bezárás