Színezd át! Országos rendezvénysorozat – családi programok

Színezd át! Országos rendezvénysorozat – családi programok

Egymás megismerésének és elfogadásának fontosságára hívja fel a figyelmet a Színezd át! országos rendezvénysorozat, amely 10 nagyvárosba látogat el. Az egész napos, ingyenes és különleges gyerek-, illetve családi program várja az érdeklődőket a nyitottság, az együtt és egymásért gondolkodás jegyében. Célja, hogy a nemzetiségek kultúráját mutassa be, azon belül a legnagyobb hazai nemzetiség világába engedjen betekintést.

Program különös hangsúlyt fektet arra, hogy a gyerekek párban, avagy csapatban éljenek át élményeket, szerezzenek tapasztalatokat, érjenek el sikereket. A 10 játékállomáson a játékok az egymás megismerése, elfogadása, közös örömök szerzése, barátságok alakulása, tolerancia és bizalom kifejlődése jegyében zajlanak.

Újra lehet festeni a „világot” egy óriási Szinezd át falon adunk köténykét, de mennyivel jobban esik mindez tetőtől talpig festékesen párban érkezünk az óriás mesekönyv birodalmába, ahol megálmodhatjuk a közös mesénket, hogy aztán a helyszínre érkezett festők azt azonnal meg is fessék, de hogy addig is ne unatkozzunk, roma meséket hallgathatunk népszerű előadóművészektől.

A várépítéshez össze kell fogni, vagy ki lehet próbálni a kannázást, a szájbőgőzést vagy akár más nemzetiségek táncát is, énekelhetünk is együtt a szerencsésebbek akár Oláh Gergővel is.

A színpadon eközben folyamatosan izgalmas programok, tánc, énekbemutatók szórakoztatnak minket, de ettől még elcsábulhatunk a kézműves asztalhoz is, ahol sok érdekes és hazavihető tárgyat készíthetünk, miközben egy romológus mesél nekünk azok eredetéről és használatukat jellemző szokásokról csakúgy számunkra érthető gyermeknyelven.

Mindeközben olykor lufikat fújunk vagy pukkasztunk, de főleg eregetünk. Vagy ha megéheztünk, elmajszolunk egy-egy finom – a játékban való részvételért járó – szendvicset, és ezt követően, ha már erőre kaptunk, jöhet is a verseny, avagy a csapatjátékok és a drámajátékok.

A nyertesek között a műsorvezető ajándékokat sorsol és osztogat… Vajon ki lesz a szerencsés nyertes vagy talán mindenki kaphat valami kis titkos meglepetést?

Ahhoz, hogy mindez kiderüljön, gyere és játssz velünk, színezzük át a világunkat!

Késő délutántól pedig élvezzük együtt népszerű gyerekzenekarok koncertjét, amely az egymás elfogadásának jegyében érkezik a körünkbe.

Találkozz velünk augusztus 19-én Debrecenben, a Nagyerdőben, augusztus 30-án Nyíregyházán, a Korzón, szeptember 6-án Szolnokon, a Tiszai Hajósok terén.



További időpontokért, helyszínekért látogass el honlapunkra vagy facebook oldalunkra! www.szinezdat.com www.facebook.com/szinezdat

Nincs hozzászólás

Mondd el a véleményed

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

#Kövess minket az Instagram oldalán is!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az oldal sütiket használ a jobb felhasználó élmény érdekében. A legújabb EU adatvédelmi törvénynek (GDPR) megfelelően kezeljük adataidat. Részletes tájékoztatót az adatkezelési tájékoztatónkban olvashatsz. Az "ELFOGADÁS" gombra kattintva elfogadod a sütik használatát.

Bezárás