Sigmund Freud pelenkában?

Sigmund Freud pelenkában?

Nagy igazság: ha begyógyítod gyerekkori sebeidet, s máris sokkal jobb szülő leszel! Eljön az a pont, amikor már nem mutogathatunk szüleinkre, nem hibáztathatjuk őket. Amit nem kaptunk meg tőlük, azt magunknak kell odaadni. Különben a történelem ismétli önmagát, ha nem vonjuk le belőle a megfelelő tanulságokat. Tudjuk, hogy ahogyan mi bánunk gyermekeinkkel, szorosan összefügg azzal, ahogyan mi magunk felnőttünk. Ha nem ismerjük meg, dolgozzuk fel, értjük meg gyerekkori sérüléseinket, jó eséllyel passzoljuk tovább azokat gyermekeinkre.

Kata legkisebbként érkezett két fiú testvér után. A szülei házasságuk megmentéseként szánták, persze ez a tervük nem vált be. Apja néhány éves korában elköltözött, így anyja kudarcként élte meg a kislány létét. A két bátyja hamar rájött, hogy Kata könnyű préda, minden feszültségüket rajta verték le.  Nagyon szeretett volna megfelelni, ezért bármit megígért, mindenben benne volt, de valahogy mégis mindig ő volt a hibás. A kislány folyamatosan úgy érezte, hogy igazságtalan vele a világ, anyja sosem védi meg a bátyjaival szemben. Felnőttként két fia született. A nagyobb persze rettenetesen féltékeny volt öccsére, időnként komolyabb bunyókba is keveredtek. Majd  kinövi, gondolták. A nagyfiú dühe és féltékenysége az évek során azonban csak nem akart csökkenni. Sőt. Válogatottabbnál válogatottabb gonoszságokat követett el öccse ellen. Kata úgy érezte, kicsúsztak a kezéből a dolgok, néha már azt is elhitte, hogy elsőszülött fia velejéig romlott, gonosz, nincs mit tenni.

Fordulat akkor következett be, amikor Kata meglátta a párhuzamot saját gyermekkora és nevelési attitűdje között. Mind nagyobbik gyermekével való viszonya, mind a két fiú közti kapcsolat döbbenetes mértékben javult. Kata rájött, hogy minden sérelmét – persze akaratlanul – nagyobbik fián torolta meg. Felismerte, hogy anyaoroszlánként, igazságtalanul védi a kicsit, pedig ő is megéri a pénzét. Nagyobbik fia pedig egyre inkább szeretetlennek, mellőzöttnek érzi magát.

Szerencsére, a szülővé válás önmagában hordozza a gyógyulás lehetőségét. Akkor is, ha kihagytuk előtte a 80.000 óra önismereti csoportot és egyéni terápiát. Sőt, talán sok mindent nem is lehet addig igazán megoldani, amíg nem válunk magunk is szülővé. Gyermekeink ugyanis könyörtelenül emlékeztetnek majd mindenre, amiben annak idején hiányunk volt, ami fájt, amin nem tettük túl magunkat. Reflektorfénybe kerülnek eltitkolt félelmeink, haragunk. Ezek a kis emberek, tojáshéjjal a fenekükön, még azt se tudják, hogy kell bilibe pisilni, mégis többet érnek 100 év meditációnál és Zen mesternél. Sokan számolnak be arról, hogy gyermekeik iránti szeretetük segített abban, hogy feldolgozzák gyermekkori sérelmeiket. Ez nem feltétlenül jelent diadalmenetet. Saját sérelmeink többnyire gyerekeinkkel kapcsolatos konfliktusok, bánat, kétség formájában köszönnek vissza. De az, amit eziránt a kis, vagy már kevésbé kis lény iránt érzünk, átsegít ezeken a nehézségeken. A motiváció, hogy ne okozzunk fájdalmat neki, átvezet az öngyógyítás folyamatán. Saját hajunknál fogva ránthatjuk ki magunkat, ha a konfliktusok mögött meglátjuk a fejlődési lehetőséget.

Tartsunk önvizsgálatot a nevelésben. Mindannyian másra ugrunk, más az, ami kiveri a biztosítékot. Még akkor is, ha találunk a környezetünkben megerősítést más anyukáktól – mi az, ami normális és mi az, ami nem – a más gyereke sosem tud olyan idegesítő lenni, mint a sajátunk. S ez nem véletlen: a szomszéd kölök a szomszéd gombjait nyomogatja.

A kérdések, amelyek segíthetnek:

Mi az, ami annyira zavar, idegesít, bosszant a gyerekemben, a szülővé válásban?

Mi az, amit rendszeresen túlreagálok?

Mi az, amit olyan görcsösen igyekszem „jól” csinálni?

Mi az, amiben az ingerküszöböm gyanúsan alacsony?

A gyerekünk nyomogatja rajtunk a gombokat. És ezek a gombok még gyerekkorunkban alakultak ki.

Állítsd meg a rossz beidegződéseket. Sokszor már az is rengeteget javít a helyzeten, ha meglátod mi az, amivel gyerekkori sérüléseidet igyekszel kompenzálni. Azonban tenni is kell valamit. Nem kötelező örökre ugyanazokat a köröket futni. Sosem késő. Még akkor sem, ha felismered, hogy hosszú évek óta ugyanabban a cipőben jársz. Ha már tudatos számodra a rossz reakciód, nincs más dolgod, mint abbahagyni.

Zsófit „keményen fogták” szülei gyermekkorában. Ez annyit jelentett, hogy az ő érdekében „magasra tették a lécet” – és mindenben kiemelkedő eredményeket vártak el. A tanulmányi versenyeken kimondva-kimondatlanul, de csakis az első helyezést tartották értékesnek. Zsófi nagyon szeretett volna megfelelni a szülők elvárásának, ezért sokszor erején felül igyekezett magából a legjobbat kipréselni. Akkor is, ha szívesebben játszott volna. Szülei büszkék voltak rá, látszólag minden rendben ment. Amikor Zsófinak kislánya született, évekig nem vette észre, hogyan mérgezi annak életét kritikus hozzáállásával, maximalista elvárásaival. Csupa szeretetből ugyanolyan „sikeres” életet szánt a kicsinek, mint a sajátja volt. Sosem azt nézte, mitől érzi jól magát, hanem azt, milyen eredményei vannak. A kislány azonban kiskamaszként fellázadt, és rendszeresen anyja ellen fordult. Zsófi még egy ideig próbálkozott a megszokott hozzáállásával, míg végül feladta. Egy pszichológus segítségével megértette, hogy valójában nem is ismeri a lányát, így nem is tudja elfogadni olyannak, amilyen. Elvakultan várja tőle, hogy jól teljesítsen, egyedül a formális eredmények érdeklik, retteg attól, hogy mi lesz, ha a kislány  nem lesz valamiben első. Eltartott egy ideig, míg szemléletváltása a lányával való kapcsolatán is meglátszott, aki megszabadulván a lelki terhektől, sokkal jobban teljesített a suliban.

Írd át a saját történetedet. Míg gyerekként csak a saját szempontunkból éltük át a sztorit, felnőttként lehetőségünk van a többi szereplő nézőpontját is megismerni. Most már képesek lehetünk arra, hogy jobban megértsük, hogy milyen indíték, szándék állt szüleink viselkedése mögött. S ekkor vehetjük azt is észre, hogy  ami történt, semmiképpen sem arról szólt, hogy minket nem szerettek, vagy értéktelenek lennénk. Csakis őróluk, a szüleinkről. Az ő félelmeikről, haragjukról.

Van, hogy egyedül is végig tudunk menni ezen az úton, de az is előfordulhat, hogy szükségünk van egy szakemberre, aki végigkísér. De az biztos, hogy mindenképpen érdemes végigmenni.

Pethő Orsolya, pszichológus

Anyaszerviz pszichológiai tanácsadás nőknek: www.anyaszerviz.hu

anyaszerviz

 

Nincs hozzászólás

Mondd el a véleményed

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

#Kövess minket az Instagram oldalán is!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az oldal sütiket használ a jobb felhasználó élmény érdekében. A legújabb EU adatvédelmi törvénynek (GDPR) megfelelően kezeljük adataidat. Részletes tájékoztatót az adatkezelési tájékoztatónkban olvashatsz. Az "ELFOGADÁS" gombra kattintva elfogadod a sütik használatát.

Bezárás