Nyeregszemle 3 napos lovas rendezvény Ópusztaszeren 2011.07.15-17.

A három napos rendezvényen a lovasok ünnepélyes fogadása, lovasfelvonulás, lovasharci bemutatók, hagyományos magyar lófajta-bemutató, középiskolás ügyességi lovasverseny,
lovaskaszkadőr, erőszakmentes lókiképzés előadások, hippoterápia, és lovasszakképző iskolák versenye lesz látható. Esténként táncház, népzene és dínom-dánom!

 

Mindhárom nap folyamatosan látogatható(k):

  • a Körkarámok, ahol a Nyeregszemlén résztvevő lovasiskolák szakmai segítségével kipróbálhatja lovastudását és/vagy tehetségét a bátor vendég
  • a Nyeregszemle jurták, ahol valódi nyereg szemlét, és exkluzív kiállítást tekinthet meg a nagyérdemű a Kárpát-medence lovas történetéből
  • a Solymász-szállás, egész napos madárnézegetővel, és időnkénti sólyomröptetéssel
  • a Kovács-tábor, a Tó mellett, ahol a tűzön-vízen edzett vassal patkolt lovakat olykor a tóban megfürösztik, hogy ilyet is lássék a kedves magyar vendég
  • a Halász-telek, szintén a Tó mellett, nyereg alatt puhult halételekkel a Csikóhal csárdában, úgymint: Ülep alatt pácolt Paduc, Kengyelbe tekert Kecsege, Ponty roston laposra taposva, Málhás márna és más kovácstűzön sütött finomságok
  • a Szakmai szervezetek, szponzorok jurtái, sátrai
  • a Kézműves Forgatag, ahol számtalan kézzelfogható értékkel lehet gazdagodni, és a magyar kisvállalkozások felemelkedéséhez is hozzá lehet járulni
  • a Vendéglátós utcák, terek, ahol a bor pezsgése és a sült hús zamata feledteti a júliusi hőséget
  • és Ópusztaszer állandó és időszaki kiállításai!

Bővebb információ: nyeregszemle.hu/programok

Vélemény, hozzászólás?