Neveljünk optimista gyerekeket!

Baráti összejöveteleken egyre többször lyukad ki a társaság oda, hogyan lehet felkészülni a legrosszabbra, mitől kell tartanunk. Kényelmetlenül érzem magam ilyenkor, igyekszem derűsebb vizekre kalauzolni a csapatot, de egyedül sokszor kevés vagyok, inkább kilépek a beszélgetésből. Nem vagyok hajlandó félni, és a legrosszabbra készülni.

A világban most nagyobb szükség van optimistákra, mint valaha. Tudjuk, hogy azok, akik a dolgok napos oldalára figyelnek, elégedettebbek az életükkel. Mondhatjuk, hogy boldogabbak. A tudat, hogy a dolgok jóra fordulnak, vagy minden megoldódik a rugalmasság, a pszichés ellenálló képesség egyik legfontosabb építőköve. És ahhoz is elengedhetetlen, hogy személyes sikereket érjünk el. Nem mindegy, hogy a szembejövő akadályokat, nehézségeket minek tekintem, és túl tudok e rajtuk lendülni. De mi emberek szeretünk tocsogni a bajban. Ragaszkodunk a nyavalygáshoz, mert ezen a terepen biztonsággal mozgunk. Innen tudjuk, hogy élünk. Pedig az optimizmus statisztikailag is sikeresebb, egészségesebb élethez vezet. Sőt, még éveink számát is megnöveli.

Amikor valami nem úgy sikerült az oviban, ahogyan azt szerette volna. Amikor elkeseredik a suliban történtek miatt. Amikor nem tudja a legjobbat kihozni magából a sportversenyen – mit szeretnénk? Nyilván azt, hogy bízzon magában, bízzon abban hogy a dolgok jóra fordulnak, és ne adja fel. De tudunk e optimista gyerekeket nevelni? Vannak kutatási eredmények, amelyek az optimizmus veleszületett voltát bizonyítják, és egyben a depresszív gondolkodásra való hajlamot is. Ha a kutatók elég pesszimisták, itt abba is hagyják a keresgélést, hisz úgysincs mit tenni. De szerencsére ők is az optimista körből valók, így arra  is van bizonyítékunk, hogy az első néhány évben tanultak és a szülői minta hogyan befolyásolja a gondolkodási mintáinkat. Tudjuk, hogy egy negatívan gondolkodó szülő milyen könnyen rányomja bélyegét arra, hogy gyermeke mit vár el egy-egy helyzettől, és hamar megtanítja, hogy túl sok jót semmiképp. Tehát komoly tanult összetevője is van az optimizmusnak. A kognitív terápia eredményei igenis azt mutatják, hogy ha szokásnak tekintjük a gondolkodási sémáinkat, tudatosan képesek vagyunk rajtuk változtatni. A gondolataim nem történnek velem, hanem magam alakítom őket! Az, hogy miként minősítek, értelmezek egy egy eseményt, befolyással van arra, hogyan érzek vele kapcsolatban. Így aztán a teljes élményre kihatással van. Szóval, ha depresszióra hajlamos génekkel is születünk, van remény! Ez az igazi optimizmus.

Ha azt veszed észre, hogy gyermeked pesszimistán gondolkodik – azaz a következő gondolkodási sémák jellemzőek rá:

  1. Mindig ez történik, és sosem fog változni.
  2. Nekem soha semmi sem sikerül.
  3. Ez mindig csak velem történik.
  4. Nincs befolyásom a dolgokra, áldozat vagyok.

…akkor itt az idő cselekedni!

Milyen a minta? Mint mindig, tarts önvizsgálatot. Milyen modellt nyújtasz a gyermeked számára? Mennyire vagy kongruens abban, amit neki mondasz, és amit a saját dolgaidban képviselsz? Kérjél visszajelzést a legőszintébb ismerőseidtől, hogyan látnak téged. Ugyanis előfordulhat, hogy vakfoltodról van szó, hiszen egy peszimista meg van arról győződve, hogy tökéletesen előre tudja jelezni a bajt. És a legtöbbször kiderül, hogy igaza is volt. Ha szükséges, kezdd magadon a változást, és akár kérj külső segítséget is.

Hívd ki párbajra a pesszimizmust! Békeidőkben (intim pillanatok, amikor senkit sem borítanak el a negatív érzelmek) hozzál ellenpéldákat gyermeked pesszimista gondolkodására. Beszélj arról, mennyi jó dolog történik vele. Konkrét, múltbéli példákon keresztül mutasd meg neki, hogyan tudja befolyásolni a történéseket, beszéljetek olyanokról, akiket nagyobb baj ért, és segítségre szorulnak. Vegyétek számba mi az, amiért hálásak lehettek, mi az, amitek van.

Nevessétek ki a kisördögöt! Amikor gondolkodunk, ez gyakran belső képekben, vagy akár a magunkhoz intézett szavakban nyilvánul meg. Ha ezek a képek a legrosszabb opciót mutatják, a szavak becsmérlőek, és pesszimisták, eszerint fogjuk érezni magunkat, és eszerint is cselekszünk. „De béna vagy, Orsi!” Tegyetek úgy, mintha valaki (akár nevet is adhattok neki) akinek az a dolga, hogy gyermekedet megpróbálja boldogtalanná tenni, folyton negatív képeket vetítene a fejébe (lehet egy kis vetítőgépe), vagy tippeket adna neki hogyan szidja magát, az életét, hogyan várja mindentől a legrosszabbat (súgógép?). Játékból vitatkozzatok vele, rajzoljátok őt le, személyesítsétek meg, nevessétek ki a szánalmas próbálkozásait. És döntsétek el, hogy nem hagyjátok, hogy sikeres legyen.

Empatizálj, majd tereld új irányba. Fogadd el, és értsd meg gyermeked érzéseit, amikor elkeseredett, szomorú, csalódott, de a helyzet értelmezésével ne érts egyet. „Megértem, hogy nagyon szomorú vagy,  de sajnálom, hogy azt hiszed, hogy mindig csak veled történik ilyesmi.” Aztán, ha a legnagyobb felhők már eltűntek az égről, segíts megkeresni azokat az alternatívákat, amelyek a jövőben, egy hasonló helyzetben előrelendítik majd. Nem sikerült a teszt? Máshogy, vagy többet, vagy nagyobb lelkesedéssel kell tanulni. Mindig őt piszkálják a suliban? Meg kéne tanulni megvédeni magát, erőt demonstrálni, esetleg jól jönne, ha harcművészetet tanulna. Tanítsd meg, hogy mindig van választása, mindig van befolyása az élményeire, mindig tehet valamit azért, hogy jobban alakuljanak a dolgok. Ha az eseményekre nem is mindig, de arra, hogy milyen tanulságot von le belőlük, arra igenis hatással van. Felelősséget vállalni a saját életünkért a legijesztőbb, de egyben a legnagyszerűbb dolog is.

És maradj optimista azzal kapcsolatban, hogy meg tudod tanítani gyermekedet is erre a fajta gondolkodásra!

 

Pethő Orsolya, pszichológus

Ha nevelési gondjaid vannak, keress meg, segítek: www.kolyokszerviz.hu

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.