Manók, artisták, környezetvédők, felfedezők és álmodozók, kicsik és nagyok – irány a Hajógyári-sziget, egész júniusban!

Manók, artisták, környezetvédők, felfedezők és álmodozók, kicsik és nagyok – irány a Hajógyári-sziget, egész júniusban!

Idén is ingyenes programsorozattal várja a gyerekeket, szülőket a Generali Gyerek Sziget – június 6-28-ig – a Hajógyári-szigeten. A népszerű Halász Judit, Kolompos, Alma, Gryllus és egyéb nagyszínpadi koncertek mellett lesznek kézműves foglalkozások, cirkusztanoda, Manóvilág, felfedezőtúra, Rippel Mozgásművészeti Akadémia és még sok más… mindez a szabadban. Tanítják majd a gyerekeket felfedezni és védeni a környezetet, közlekedni, egészségesen táplálkozni, szőni, fonni, kézműveskedni, kofáskodni, a vagányabbakat zsonglőrködni, artistáskodni.           

A nyár eleje ebben az évben is izgalmas programokkal várja majd a lurkókat a Generali Gyerek Szigeten. A kedvenc előadók koncertjei mellett a nagyszínpadon lesznek néptáncbemutatók, gyerekopera előadás, sporttáncbemutatók és természetesen báb- és színházi előadások. A Poronty Cirkuszban nem csak nézőként, hanem ha van kedve akár bohócként is részt vehetnek az érdeklődők, és ugyanitt a Béla Műhely zenészeivel megismerkedhettek különleges, egyedi hangszereikkel és együtt is zenélhetnek velük.

A Bohóc Erdőben titkokat tudhatnak meg a kíváncsi gyerekek a bohóctermészet rejtelmeiről. Aki szeret fa odvában bújócskázni, víz hűsében kúszni-mászni, egészen puha köveken ugrándozni, bálnát és tátott szájú oroszlánt etetni – önmagunkkal – az jöjjön és kukkantson be hozzájuk.  A Bohóclakás vendégei megkóstolhatják a legfinomabb kendőlevest, kipróbálhatják a legrugalmasabb hasra-ejtő-ajtót, elolvashatják a leggyorsabban repülő mesekönyvet, fényképezkedhetnek a leglágyabban dülöngélő cirkuszfal előtt, és labdával dobhatják a kottavonalakra a bohóczenebona dallamát.  A Gyerek Paradicsomban a természetet és élővilágot bemutató múzeumok szakképzett munkatársai mutatnak izgalmas, állati különlegességeket és folytatnak világot megváltó nagy beszélgetéseket a gyerekekkel. Környezeti nevelőktől hallhatnak, láthatnak olyan állati és növényi érdekességeket, amelyektől biztosan még jobban kitárul a világ. Mindennapi, mégis különleges látvány és programok várják a gyerekeket és szüleiket a „kofatéren”, ahol illatos fűszerekkel, színes, ízes friss gyümölcsökkel és zöldségekkel lehet ismerkedni, piacosat és sokféle érdekes játékot játszani. A múzeumi programok is a környezeti neveléshez kapcsolódnak majd, persze izgalmas, kreatív módon tudatosítják majd a szakemberek, mekkora kincs és érték a természet és mekkora a felelősségünk annak megóvásában. Kiköltözik majd a Csodák Palotája is és lehetőség lesz véradásra is.

Közel 40 helyszínen idén is ingyenesen vár a Generali Gyerek Sziget!

A részletes programért érdemes a www.gyereksziget.hu és a www.facebook.com/GyerekSziget oldalt rendszeresen látogatni.

Nincs hozzászólás

Mondd el a véleményed

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

#Kövess minket az Instagram oldalán is!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az oldal sütiket használ a jobb felhasználó élmény érdekében. A legújabb EU adatvédelmi törvénynek (GDPR) megfelelően kezeljük adataidat. Részletes tájékoztatót az adatkezelési tájékoztatónkban olvashatsz. Az "ELFOGADÁS" gombra kattintva elfogadod a sütik használatát.

Bezárás