Május 20-án kinyitott a Városligeti Csónakázótó

Pokorny Szilárd írása

A télen műjégpályaként funkcionáló mesterséges tó üzemeltetője 25 új, egyedi formatervezésű csónakot vásárolt a kezdődő szezonra. Az igazi szenzáció mégis az, hogy idén a csónakázók egy kiállítás részesei is lehetnek: a tavon a Szépművészeti Múzeummal közösen rendezik meg az Art on lake – Művészet a tavon című kiállítást.

A műtárgyakat – huszonöt magyar és külföldi művész munkáit – a vízen helyezik el, így a tavon csónakázva csodálhatjuk meg a „vízi tárlatot”, egészen szeptember végéig.

 Tea Makippaa: Atlantisz
Tea Makippaa: Atlantisz

Eközben folytatódik az a másfél éve elkezdett beruházás, amelynek részeként felújították többek között a műjégpálya alatt húzódó hűtőcsöveket: összesen 198 kilométernyi új vezetéket fektetettek le.

A 4,7 milliárd forintos renoválás keretében eredeti állapotába állítják helyre a műjégpálya épületét. A „korcsolyacsarnok” visszanyeri eredeti arculatát, ez azt is jelenti, hogy a második világháború idején felrobbantott jobb szárnyát teljes egészében újjáépítik.

Ebben az újjáépített szárnyban kap helyet egy új idegenforgalmi központ is, ahová a turisták közvetlenül az utcáról – tehát a műjégpálya meglátogatása nélkül is – bejuthatnak. A felújítás során az idegenforgalmi központot, illetve az annak helyet adó egész épületet, köztük a két büfét akadálymentessé alakíttatják.

Az ígéretek szerint a nyári, „csónakázós” időszakban megnyitják a műemléképület és a tó közötti parti sétányt a Vajdahunyad vára előtt felállítandó víziszínpad felé, télen azonban a korcsolyázó szezon idejére zárva tartják.

Daniel Knorr: Bonhomme


Erik Binder: Várakozás

A Szépművészeti Múzeumból a kiállítás sajtófelelősétől, illetve rendezvényszervezőitől azt az információt kaptuk, hogy a kiállítás zártkörű megnyitója május 22-én, vasárnap este, a kiállításról szóló hivatalos sajtótájékoztató pedig 23-án, délelőtt lesz. A tavon azonban már péntektől csónakázhatnak az andalító vízi kikapcsolódásra vágyók – erősítette meg Bartha László, a Városligeti Műlyégpája igazgatója.

Kicsiny Balázs: Késleltetett útra kelés, siettetett hazatérés

Időközben nagyon úgy néz ki, hogy a csónakázáshoz ideálisnak tekinthető nyárias időjárás is megérkezett. Így már semmi sem hiányzik egy tökéletes evezéshez.

Csónakra fel, Budapest!


“- Hallottad, hogy pénteken nyílik…?”

Cím: Városligeti Csónakázótó, Olof Palme sétány 5.
Nyitva tartás: Délelőtt 10 órától sötétedésig
Csónak: 1500 Ft/óra

Fotók: Pokorny Szilárd

Vélemény, hozzászólás?