Magyarország legnagyobb virágszőnyege készül 2015. Május 24.

1000 négyzetméternyi virág köszönti a rendkívüli nőket

40.000 virággal köszöntik a magyar nőket május 24-én vasárnap, a Március 15. téren, Budapesten. Az ország legnagyobb elvihető virágszőnyege a Danone Activia támogatásával valósul meg, hogy felhívja a figyelmet a nők mindennapi helytállására. Az elismerés és a figyelmesség nemcsak Valentin-napon, nőnapon vagy anyák napján jár nekik, hiszen amit nap mint nap tesznek az rendkívüli. Ráadásul a szőnyeget alkotó virágokat a nap folyamán szétosztják a helyszínre látogatók között.

Mindazoknak, akik május 24-én 10 órától kilátogatnak a Március 15. térre egyedülálló élményben  lehet részük. 1000 négyzetméteren elterülő, ezernyi színben pompázó virágos kép borítja majd a szürke betont, így ezen a speciális napon a hölgyek köszöntése mellett egy napig Budapest belvárosa is új színfolttal egészül ki. A virágszőnyeg a tervek szerint több mint 40.000 élő és vágott virágból készül majd Gulyás Tamás – a Debreceni Virágkarnevál ismert virágszobrásza – vezetésével, 50 ember munkájának köszönhetően, 12 óra alatt.

A rendhagyó alkotással az Activia szeretné felhívni a figyelmet a nők mindennapi helytállására. Sokszor természetesnek vesszük, hogy anyaként, barátként, társként és kollégaként is mellettünk vannak, pedig ez a teljesítmény rendkívüli, amire nem lehet elégszer felhívni a figyelmet. A nők sokszínűségét jelképezi az a rengeteg különböző növény és szín is, amely megjelenik a virágszőnyegen.

Magyarországon még soha nem készült ekkora elvihető virágszőnyeg. Az alkotás különlegességét az adja majd, hogy a virágokat nemcsak megcsodálni lehet, de mindenki haza is vihet egyet magának vagy, hogy megajándékozza a számára legkülönlegesebb hölgyet. A rendkívüli 1000 négyzetméteres virágszőnyeg így mindössze egyetlen napig most vasárnap lesz látható, és reményeik szerint estére tele lesz majd sok-sok váza és balkonláda! 

Lásd meg Te is a rendkívülit!

 

További részletek az alábbi Facebook-oldalon találhatók: https://www.facebook.com/events/765366896894120/

További információ: www.activia.hu

Vélemény, hozzászólás?