Különleges közösség alakul a 2. kerületben – inkluzív óvoda az elfogadó szeretet jegyében

Különleges közösség alakul a 2. kerületben – inkluzív óvoda az elfogadó szeretet jegyében

A kiemelten közhasznú Világszép Alapítvány saját óvodát alapít Pendula néven

A Világszép (korábban Meseközpont) Alapítvány hét éve dolgozik azon, hogy a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekek elfogadásban, szeretetben és odafigyeléssel éljék mindennapjaikat. Most az Alapítvány Budapest II. kerületében létrehozta a saját óvodáját, amely 2018. szeptemberétől várja az első csoportjába jelentkezőket. A Pendula Óvoda az inkluzív szemléletet tartja elsődlegesnek, ahol minden gyermeket elfogad a közösség olyannak, amilyen, ezáltal a legteljesebb szabadságot éli meg.

Az Alapítvány célja az, hogy mindenki megtapasztalhassa az elfogadó szeretetet, az egyénre szabott figyelmet, és azt, hogy neki is szép és lehetőségekkel teli a világ. Az alapítvány a hét év során erős szakmai alapokon nyugvó szervezetté fejlődött. Színes módszertani eszköztárat használnak, és programokat szerveznek, hogy a leányanyák csecsemőitől, az óvodás korosztályon át az iskolásokhoz, kamaszokhoz, és a munkát kereső fiatal felnőttekhez is kapcsolódni tudjanak.

A Pendula Óvoda egy nyitott, befogadó, kreatív műhely, ahol mindenki a saját ritmusában, a saját útját járva a közösség része. A 2018. szeptemberében induló 2. kerületi magánóvoda pedagógiájának középpontjában a gyermek, mint egyedi, fejlődő személyiség áll.

Az óvodai program alappillérei a szabad játék, a mese és a szabad önkifejezés. A játék a kisgyermekkor legfontosabb, egész személyiséget fejlesztő, élményt adó tevékenysége. A mese egy olyan közös nyelv, ami minden gyereket egyaránt megszólít, ami megnyitja a kapukat a külső világ és a gyerekek belső világa felé is. Az óvoda pedagógiájában kiemelten fontos, hogy olyan biztonságos, elfogadó légkört teremtsünk, amelyben a gyermek szabadon megnyilvánulhat. Ezért is fontos számukra az inspiratív tér kialakítása, ami támogatja a gyerekek játékát, alkotását, tanulását.

A program legnagyobb erőssége az integrált képességfejlesztés. A fejlesztő szakemberek a pedagógusokkal szoros együttműködésben, az ő munkájukat kiegészítve dolgoznak az óvodai csoportban. Játékon keresztül csoportos és egyéni formában fejlesztik a gyerekeket, támogatják tanulási útjukat. A szakembereink magas óraszámban, a házon belül dolgoznak, így nincs szükség arra, hogy külön fejlesztésekre vigyék a szülők a gyerekeket.

Bavalics Laura, a Pendula Óvoda vezető óvodapedagósusa, elmondta: „Az óvoda, amely elköteleződik a befogadó, elfogadó szemlélet mellett, olyan alap értékekből indul ki, amely szem előtt tartja, hogy minden gyerek, sőt gyerekeket körülvevő felnőtt, legyen az szülő, dajka vagy pedagógus, mind egyedi és különleges. Nem véletlenül fogalmaztam így – elköteleződik, hiszen az inklúzió egy folyamat, ami nem ér véget egy bizonyos ponton. A különbözőségekre adandó egyre jobb válaszok keresése soha nem ér véget. Kiemelt cél az egyéni ismeretszerzési, tanulási utak támogatása.

Náluk a hangsúly nem a különórák túlsúlyán és az idegen nyelv elsajátításán van, hanem valóban hisszük, azt, hogy az óvodás korú gyerekeknek leginkább egy biztonságos, elfogadó környezetre van szüksége, ahol van idő játszani, felfedezni, alkotni, gyereknek lenni.”

Az érdeklődők számos délutáni foglalkozás keretében bepillantást nyerhetnek az inkluzív módszer sajátosságaiba, az óvoda nyílt napokat is tart.

További információ: www.pendula.huinfo@pendula.hu

Nincs hozzászólás

Mondd el a véleményed

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

#Kövess minket az Instagram oldalán is!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az oldal sütiket használ a jobb felhasználó élmény érdekében. A legújabb EU adatvédelmi törvénynek (GDPR) megfelelően kezeljük adataidat. Részletes tájékoztatót az adatkezelési tájékoztatónkban olvashatsz. Az "ELFOGADÁS" gombra kattintva elfogadod a sütik használatát.

Bezárás