Hogyan alszanak az 1-2 hónapos babák?

A baba életének első pár hónapját a negyedik trimeszternek is szokták hívni. Ez nem véletlen. A baba csak fokozatosan alkalmazkodik a kinti körülményekhez. Hozzá kell szoknia, hogy a köldökzsinór elvágása után nem folyamatosan, hanem szakaszosan kapja az ennivalót, meg kell tanulnia emészteni. Kinn hideg van, élesek a fények és hangosak a zajok. Ráadásul, nem mindig lehet odabújni anyához. Nem csoda, hogy az első hónapokban a baba igényli a gyakori etetést, gyakran hasfájós, folyton ölben szeretne lenni, és úgy szeret elaludni, mint az anyaméhben (sötétben, tompa zajban, ringatódzva, jóllakva, szűk helyen). Azt sem szabad elfelejteni, hogy az 1-2 hónapos babák gyorsan elfáradnak, és sok alvásra van szükségük.

Ráadásul, a picik alvása még nem olyan, mint a nagyobb gyerekeké vagy a felnőtteké. Nem alakultak még ki pontosan a különböző alvásszakaszok, a biológiai óra még nem szabályozza pontosan, hogy nappal van-e vagy éjszaka, a babák alvása gyakran felületes, könnyen felébrednek. A pici gyomor és a könnyen emészthető, folyékony anyatej vagy tápszer pedig gyakori etetési igényt jelent.

Mindebből az következik, hogy a babák többsége nem kiszámítható napirend szerint, hanem látszólag össze-vissza eszik és alszik, éjjel is felébred enni, gyakran sírós, nyűgös, főleg este felé. Ez nagyon megterhelő lehet a szülők számára, főleg, ha nem egyezik a baba viselkedése az előzetes várakozásokkal. Mert mindenki hallott olyan babákról, akik újszülött koruktól átaludták az éjszakát, szabályosan, 3 vagy 4 óránként éheztek meg, nappal mindig 1,5 órát aludtak, és pontban reggel 7-kor keltek. Az a baj ezzel, hogy ez a minta nagyon kevés babára igaz, a többinél pedig azt gondolhatja a szülő, hogy ő rontott el valamit.

Mit tehetnek a szülők, hogy biztosítani tudják az egy-két hónapos picinek a megfelelő alvásmennyiséget? 

– A napi alvásigény ebben a korban 14-16 óra, ebből kb. 10 óra jut az éjszakára és 4-6 óra a nappali alvásokra, 4-6 nappali alvásban elosztva. Nagyjából 1 órás ébrenléti időkkel érdemes számolni, ami szerint a napok zajlanak. Ebben a korban még nem működik az óra szerinti napirend, mert a baba hol hosszabban, hol rövidebben alszik, gyakran megéhezik, emiatt az ébrenléti idők is változóak. Akkor a legjobb a babának, ha a szülők nem az órát nézik, hanem akkor viszik aludni a babát, amikor álmos.

– A pici lehet, hogy rövideket alszik napközben, főleg a késő délutáni, kora esti órákban. Ez teljesen rendben van, ha 20-40 perc alvás után nem nyűgös, fáradt a baba, akkor ennyi alvás is elég volt neki. Természetesen, ha a baba rövidebbeket alszik, akkor többször kell nappal aludni vinni, hogy kipihenhesse magát.

– A babák egy része nem tud segítség nélkül elaludni, azaz ringatásra, etetésre, összebújásra van szüksége. Ez rendben van, nem érdemes  kiságyban alvást erőltetni akkor, ha a baba ott nehezen alszik el, túl hamar felébred, vagy sír. Inkább aludjon a babakocsiban vagy hordozókendőben, ha ott jobban vagy többet tud aludni.

– Nagyon fontos, hogy legyen rituálék, rutinok a nap során. Azaz, lehetőleg mindig hasonló körülmények között aludjon a baba, ne legyenek programokkal, látogatókkal túlzsúfolt napok és rendre kimaradt nappali alvások. Jó, ha a megszokott rutin szerin telik a nap, mindig ugyanakkor mentek sétálni, fürdeni. Itt természetesen nem az óra számít, inkább a sorrend a fontos.

– A baba megfelelő növekedéséhez és ahhoz, hogy az anyának elegendő teje legyen, a gyakori etetés elengedhetetlen. Az ajánlások minimum 8 szoptatást javasolnak, de semmi baj nincs, ha a baba ennél is gyakrabban kér enni, vagy hosszasan szeret szopizni.

Szakértő: Dr. Dénes Ivett bababarát alvás tanácsadó, az Anya, gyere! Babaalvás Tanácsadó Szolgálat alapítója

http://www.anyagyere.hu

 

Vélemény, hozzászólás?