Hagyjam nyerni a játékban?

Hagyjam nyerni a játékban?

Bevallom nem túlzottan rajongok a társasjátékokért. Régebben azért, mert a játék 90%-ban épp arra várnak a többiek, hogy az az egy, aki soron következik, erre végre rájöjjön. Türelemből sosem voltam jó. Aztán jött még valami, ami a maradék lelkesedésemet is elvette. Mégpedig az, hogy önfeledt játék helyett, sokáig sikerült végletes érzelmi drámákba belebonyolódni. Én csak játszani (vagy túlélni) akartam, nem önkontroll gyakorlaton résztvenni. Ugyanis, kevés idegesítőbb dolog van, mint amikor egy gyerek nem tud veszíteni, és óriási melodrámát ad elő. Ilyenkor elég nehéz szülőként nem befeszülni, és fenntartani józan ítélőképességünket. Pedig érdemes, mert épp fontos tanulási folyamat zajlik.

A gyerekek nagyon szeretnek a szüleikkel játszani. Akkor is, ha azért szültünk többet, hogy a testvérek egymással is ellegyenek és végre ne minket nyaggassanak. Nem csak azért, mert a közös játék remek lehetőség az együttlétre, kapcsolódásra, testi kontaktusra, hanem mert jól tudják, hogy egészen másra számíthatnak, mint a gyerekekkel szemben. Tisztában vannak azzal, hogy furcsa mód a kortársaik beleadnak a játékba apait-anyait, és a szülőktől számíthatnak arra, hogy behúzott körmökkel és gyengédebben vesznek részt a küzdelemben. S bármily meglepő, az egérúttal, vagy némi segítséggel megnyert játék legalább ugyanannyi tanulási lehetőséget rejt magában, mint a kudarcok, vagy a tisztán megnyert partik. (Például elképesztő, hogy memory-ban milyen ügyesek ezek az ovisok!)

  1. Nem jelent arcvesztést, ha jó érzékkel vegyíted a különböző lehetőségeket. Időnként hagyd nyerni – és nem azért, mert így elkerülöd a hisztit, hanem mert fejleszti az önbizalmát. Tapasztalja meg persze a vereséget is, és játszatok gyakran kooperatívan. A legtöbb játékot át lehet alakítani úgy, hogy egymást segítve közös sikereket lehessen elérni.
  2. Természetesen a gyerekek tisztában vannak azzal, hogy a szüleik erősebbek, okosabbak és ügyesebbek, akkor is, ha ezt nem bizonyítjuk be minden egyes játszmában. Azonban ha sosem lát veszíteni, ne lesz alkalma ellesni, hogyan is kell azt elegánsan tenni. Úgyhogy tessék jó példát mutatni.
  3. Időnként nem árt előadnod a „rosszul veszítő” paródiáját. Ha ügyesen túlzod el a veszteség miatti gyötrelmeidet, és gyermeked igazán tud rajta kacagni, miközben büszke a győzelmére, ez egyben gyógyító hatású lehet, hiszen így feldolgozza a helyzettel kapcsolatos összes feszültségét. Jó érzékkel válaszd meg a pillanatot és az előadásmódot, mert fontos, hogy gyermeked nevessen rajta, és semmiképpen se vegye gúnyolódásnak.
  4. Amikor úgy alakul, hogy a kiskorú veszített, azzal ártod a legkevesebbet, ha egyszerűen nem csinálsz semmit, igyekszel nyugodt maradni, és megvárod, amíg kitombolja magát. Tudatosítsd, hogy most valami fontosat tanul. Azzal viszont rengeteget segítesz, ha az érzéseit megfogalmazod helyette: „dühítő, hogy most nem te nyertél, igaz?” vagy „Hú,látom, nagyon felhúztad magad, hogy te lettél az utolsó” „Érthető, hogy most csalódott vagy.”
  5. Az otthoni megnyert játszmák önbizalmat, magabiztosságot adnak a kortársakkal vívott komolyabb küzdelmekhez. Szép lassan múlnak az óvodáskorban még természetes hisztik, és egyre több helyzetben lesz képes ügyesebben kifejezni dühét, csalódását. Az átmeneti időszakban kérdezd meg, épp mit szeretne, mennyire húzd vissza a karmaidat a játék közben. S hamarosan ő lesz az, aki nagy kegyesen egérutat ad neked.

Pethő Orsolya, pszichológus

Kölyökszerviz

Nincs hozzászólás

Mondd el a véleményed

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

#Kövess minket az Instagram oldalán is!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az oldal sütiket használ a jobb felhasználó élmény érdekében. A legújabb EU adatvédelmi törvénynek (GDPR) megfelelően kezeljük adataidat. Részletes tájékoztatót az adatkezelési tájékoztatónkban olvashatsz. Az "ELFOGADÁS" gombra kattintva elfogadod a sütik használatát.

Bezárás