Gyermeknapi Kisvakond rajzpályázat gyerekeknek

A Kisvakond címmel az idei gyereknapra rajzpályázatot hirdet óvodás és iskolás gyerekeknek a Budapest Film.

Beadási határidő május 10.

A pályázatra három és hat év közötti gyerekek "A Kisvakond kalandjai" című témában készíthetik el rajzaikat. A pályázat beküldői között mozijegyeket sorsolnak ki.

A rajzokat, amelyekre rá kell írni a gyermek nevét, korát és elérhetőségét, a Budapest Film címére (1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.) várják. A legszebb rajzokat a nagyközönség is láthatja május 21-től a Puskin moziban.

A Kisvakondot a cseh rajzfilmtervező, Zdenek Miler álmodta meg. A mesefigura főszereplésével 55 éve készült el az első animációs film. A Kisvakond eredetileg egy vászoning-reklám figurájaként született meg. A Kisvakond nadrágja című rajzfilm 1957-ben elnyerte a velencei nemzetközi filmfesztivál Ezüst Oroszlán-díját.

Több mint ötven epizód készült belőle, a sorozat utolsó részét 2002-ben forgatták. Az első részt leszámítva Kisvakond és barátai nem beszélnek, hanem igencsak beszédes indulatszavakat és hangokat hallatnak. Ezeket a rendező a kislányairól, Katerináról és Barboráról készített hangfelvételek segítségével komponálta meg.

Zdenek Miler cseh rajzfilmkészítő és rendező 90 éves korában, tavaly hunyt el.

Vélemény, hozzászólás?