GYEREK ARC PÁLYÁZAT – Hurrá, utazunk! – lezárult

GYEREK ARC PÁLYÁZAT – Hurrá, utazunk!

Hogyan lehet biztonságosabbá tenni a közlekedést? A gyerekek lerajzolták!

A Gyerek ARC pályázat és kiállítás idei főtámogatója, a HANKOOK TIRE Magyarország, valamint az ARC nem kisebb fontosságú kérdésben kérte ki a 6-14 éves pályázók véleményét, mint a biztonságos közlekedés.

2013-ban 6. alkalommal írt ki alkotói pályázatot az ARC gyerekek számára.

A Hankook másodszor állt támogatóként a kreatív pályázat mellé. Nem véletlen tehát, hogy az idei főtéma a szárazföldi közlekedés irányába terelte a gyerekek gondolatait.
Az ötletes rajzok és plakát tervek, egyértelműen bizonyítják, hogy a gyerekeket csakúgy, mint a felnőtteket, foglalkoztatja a téma. Szép számú, ötlettel teli megoldásból választhatta ki az ARC idei zsűrije azt a 80 db-ot, amely 2013. május 25. és június 24. között lesz látható óriásmolinó méretűre nagyítva a Millenáris parkban.

A zsűri tagjai ez évben Szekeres Adrien, énekesnő, dalszerző, Tóth Andrej, grafikusok, Roy Katalin a Hankook kommunikációs vezetője, valamint az ARC részéről Geszti Péter, Bakos Gábor és Bolgár Eszter voltak. A Hegyvidék Központ „legzöldebb” alkotásnak járó különdíjának kiválasztásánál a zsűri kiegészült Balassa Lászlóval, a Hegyvidék Bevásárlóközpont igazgatójával és Mátray Csengével, a WING Zrt. marketingkommunikációs és PR vezetőjével.

Idén a rengeteg meglepő és fantáziadús javaslatból a zsűri tagjai egy-egy kedvencet is választottak.

„Több kedvencem is akad, de van köztük egy bicajos alkotás, ami a leginkább plakátszerű, ez tetszik a legjobban, mert lendületes, expresszív alkotás. Na, és persze bringás – ami nekem azért nagyon fontos, mert én is kerékpárral közlekedem. De ezekről a képekről nagyon nehéz látatlanban beszélni. Mindenkinek szívből ajánlom, hogy jöjjön el, és nézze meg a kiállítást majd, mert idén kiemelkedően jó alkotások születtek” – nyilatkozta Bakos Gábor, az ARC Kft. ügyvezető igazgatója.

„Érdekes számomra, hogy a gyermeki kreativitás a biztonságos közlekedés számtalan olyan új aspektusát helyezte előtérbe, amire mi felnőttek nem is gondolnánk. Nagyon biztatónak találom a gyerekek felelősségteljes hozzáállását a témához, a rajzokból egyértelműen az derült ki, hogy a biztonságos közlekedést ők is közös felelősségnek tartják.”– fűzte tovább a gondolatot Roy Katalin, a Hankook Magyarország Kft. kommunikációs vezetője.

A „HURRÁ, UTAZUNK! Tervezz biztonságos utakat és járműveket!” pályázati felhívás, követve a több éves hagyományt, Biox – a Gyerek ARC kabalafigurája – levelének nyomán született. A főtémát, korosztályi sajátosságoknak megfelelően két megközelítésben tárta a pályázók elé a kiíró. Míg a 6-9 éveseket biztonságos és szemet gyönyörködtető utak, és közparkok valamint biztonságos és fantáziadús szárazföldi járművek tervezésére invitálták, a 10-14 éves fiatalok a plakát műfajban próbálhatták ki magukat. Feladatul azt kapták, hogy hívják fel az emberek figyelmét egy-egy közlekedési problémára szövegesen egy frappáns szlogennel, valamint képi nyelven!

„Bár a téma egyáltalán nem volt könnyűnek mondható, a gyerekek nagyon kreatívan, szívüket-lelküket beleadva dolgozták fel. Én nem tudnék egy kedvencet választani. Nekem nagyon sok kedvencem van, az idei alkotásokból.” – egészítette ki Szekeres Adrien, énekesnő.

Geszti Péter, kreatív szakember a jövő alkotó művészeit szólította meg üzenetével – „Ha nem tetszik a világ, mázold át!”

 

A 2013. május végén ünnepélyes eredményhirdetéssel és díjátadással nyitja meg kapuit a Gyerek ARC kiállítás a Millenáris Parkban. Minden érdeklődőt idén is szeretettel várnak a szervezők! Az idei Gyerek Arc kiállítás ismételten garantáltan minőségi szórakozást, kikapcsolódást nyújt majd kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A 6. Gyerek ARC kiállítás 2013. május 25-től június 24-ig tekinthető meg a Millenáris Parkban.

Vélemény, hozzászólás?