Fogápolási pályázatot hirdet a DM – az első 10 000 pályázó ajándékot nyer!

A DM idén is pályázatot hirdet magyarországi általános iskoláknak, hogy így hívja fel a figyelmet a fogápolás fontosságára: 2016-ban a kampányhoz dal is készült, a pályázat is ehhez kapcsolódik, a DM arra kéri az elsős és másodikos osztályokat, hogy egy kis videóban dolgozzák fel a program dalát. Az első 10.000 pályázó fogápolási kezdőcsomagot kap ajándékba, 10 fődíjas osztály pedig egy egészségnapon vehet részt a Minipolisz gyerekvárosban. A kampány együttműködő szakmai partnere az Unilever Magyarország Kft.

Ki vigyáz a gyerekek fogaira? Sem szuperhősök, sem kommandós alakulatok, sem szép tündérlányok nem őrzik a fogak épségét, a gyerekeknek és szüleiknek kell odafigyelniük, hogy az első tejfogak sokáig épek és egészségesek maradjanak.  Ebben segít a dm Mosolygó fogacskák programja, amely játékos formában hívja fel a családok és a pedagógusok figyelmét a fogápolás fontosságára. Idén újdonsággal is készül a dm: megszületett a program dala az Iszkiri együttes előadásában, a játékos rigmusokból  kiderül, mi minden történhet a fogakkal, ha nem vigyáznak rájuk a gyerekek.

A program dala az alábbi linken érhető el:

https://www.youtube.com/watch?v=yCcKVxDfYYM

A dalhoz videóklip is készült, mely augusztusban és szeptemberben a Minimax csatornán lesz látható.

A dm 2016-ban pályázatot ír ki általános iskolák első és másodikos osztályainak, a pályázat a program dalához kapcsolódik: a diákokat arra kéri a dm, dolgozzák fel a szerzeményt egy kis videó formájában, amelyet egy mobiltelefonnal is elkészíthetnek.

Az első 10 000 pályázó diák fogápolási kezdőcsomagot kap ajándékba, a legkreatívabb 10 pályázó osztály pedig egészségnapot nyer a Minipolisz gyerekvárosba.

A legjobbakról az idei évben közönségszavazás dönt, szavazni a pályázat weboldalán lehet, a www.dm-egyuttegymasert.hu  oldalon, ahol a pályázat részletei is elérhetők.
A pályázat időszaka: 2016.09.15-2016. 10.12.

Az edukációs programot a dm törzsvásárlói pontadományozással támogathatják augusztus 11. és szeptember 29. között, cserébe a dm egy foglalkoztató füzetet ad ajándékba, amellyel a gyerekek játékos formában sajátíthatják el a helyes fogápolás alapjait.
A programmal a családok a Minipolisz gyerekvárosban és a Minimax gyerekhajón is találkozhatnak.

„A Mosolygó fogacskák program kedvelt az iskolák körében, tavaly több mint 8000 diákhoz jutottak el a dm ajándékai. Büszkék vagyunk rá, hogy a program elnyerte a CSR Hungary 2015 díjat, és a 3 Jócselekedet pályázat Legnagyvonalúbb jócselekedet különdíját is – nyilatkozta Kanyó Roland a dm marketig és PR menedzsere.

A dm szakmai partnere a programban a Signal termékeket forgalmazó Unilever Magyarország Kft.

A dm-drogerie markt-ról röviden

A dm-drogerie markt Magyarországon jelentős szereplő a drogéria kiskereskedelem piacán, polcain több mint 13.000 terméket kínál a szépségápolás és az egészségmegőrzés témakörében.  Folyamatosan szem előtt tartva vásárlói változó igényeit, széles kínálatot tart fenn bio-élelmiszerekből és natúr kozmetikumokból.

A vállalatot Götz Werner, elismert drogista és Günter Lehmann üzletember alapította Németországban. Az első dm üzlet 1973-ban nyitotta meg kapuit Karlsruhe városában. A kezdeti sikerek után 1976-ban Günter Bauer osztrák üzletember bevonásával Ausztriában, Linz városában is megnyílt az első dm, ezzel nemzetközivé téve a láncolatot.  A cég tulajdonosai a 90-es években elérkezettnek látták az időt, hogy további országokat is „meghódítsanak”, melynek kapcsán 1993-ban vette kezdetét a dm történet Magyarországon is. A dm jelenleg 258 üzletével teljes országos lefedettséget biztosít a drogéria kiskereskedelem piacán.

Az alapítók a mai napig aktív üzletemberként segítik a cég fejlődését, több ezer ember számára lehetővé téve a „Hier bin ich Mensch, hier kauf ich ein” avagy „Itt vagyok önmagam, itt vásárolok” szlogennel történő azonosulást.

A dm elköteleződött a környezetvédelem, az egészséges életmód mellett és nagy figyelmet fordít arra, hogy a munkatársak megteremthessék a munka és a magánélet egészséges egyensúlyát. Ezt segítve lehetőség van részmunkaidőben dolgozni, a gyesen lévő kollégákat visszavárják, későbbiekben is számítanak munkájukra. Többek között ez a nézetük is hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon elsőként a dm nyerte el a Legjobb női munkahely címet, és a Családbarát munkahely pályázaton is elismerő oklevélben részesülhetett.

Vélemény, hozzászólás?