Exit Cirkusz – Kijárat a mindennapokból” 2013. évi új műsor: “SHANGHAI EXPRESS”

Exit Cirkusz – Kijárat a mindennapokból
2013. évi új műsor: “SHANGHAI EXPRESS”

 

Magyarországon először indulnak országos turnéra a Kínai Állami Cirkusz művészei az EXIT Cirkusz társulatával.

 

Kína a cirkuszművészet őshazája. Kínában a látványos, akrobatikus produkciókat bemutató színházak már időszámításunk előtt 2000 évvel nagyon kedveltek voltak.

 

A Kínai Állami Cirkusz és az Exit Cirkusz művészeinek közös produkciójában, a “Shanghai Express” című műsorban látványos, játékosan előadott egyedülálló produkciókat láthat a közönség. A kínai cirkuszművészet legjellegzetesebb műsorszámait mutatják be: egyensúlyozás porcelán vázákkal, különleges kalapzsonglőrködés, ugráló kötél produkció, kéz a kézben erőegyensúlyozó művészek. Különleges kínai specialitás: a dinamikus talaj akrobatikát bemutató művészek, akik több, különböző méretű és magasságú karikán keresztül szaltóznak. Természetesen megjelenik a színpadon a tradicionális “kínai oroszlán” is.

A “Shanghai Express” magyar-kínai koprodukció, amelyben a kínai vendégművészek mellett, az Exit Cirkusz fesztivál díjas művészeit is láthatja a közönség, különleges állat produkciókkal: chiwawák, makákó és rézusz majmok, indiai futókacsák, amerikai törpemalacok. Továbbá légtornász, labdazsonglőr és a cirkusz elmaradhatatlan produkciója, az Exit Cirkusz bohóca szórakoztatja a közönséget.
A Fővárosi Nagycirkusz után most először országjáró turnén a Kínai Állami Cirkusz művészei!

 

A budapesti premier után

március 14-17. között Kaposváron

március 20-24. között Nagykanizsán látható az EXIT Cirkusz Shanghai Express című műsora.

 

Bővebb információk:

http://exitcirkuszszinhaz.hu/home.html

 

Vélemény, hozzászólás?