Csokikoncert az Akvárium Klubban 2013. Február 17.

Akvárium Klub (Budapest V. kerület Erzsébet tér), 2013. február 17. vasárnap

CSOKIKONCERT GYEREKPROGRAM

Hangszereket próbálhatnak ki, és dudorászva csokit ehetnek azok a gyerkőcök, akik szüleikkel ellátogatnak a Csokikoncertek vasárnapi programjaira.

Az 50 perces koncertek keretében a 4-12 éves gyerekek interaktív módon ismerkedhetnek meg az előadott zeneművekkel, a játékos kérdésekre adott helyes válaszokért pedig csokit kapnak.

10 órától Olvasóliget és arcfestés,

11 órától Csokikoncert a Budapest Clarinet Quartettel

A nemzetközi hírű együttes ezúttal a legkisebbeknek mutatja be fafúvós tudományát sok játékkal és muzsikával.

Moderátor: Lukácsházi Győző

A belépés INGYENES! 

 

A Csokikoncertek ingyenes programsorozata idén is folytatódik, a Millenáris után 2013 tavaszán az Akvárium Klubban. A koncert mellett megint lesz Olvasóliget, arcfestés és ami a legfontosabb: csoki, csoki, csoki.

A Csokikoncertekről:

A programsorozat a gyerekek zenei fejlesztését interaktív, játékos módon közelíti meg. A koncert során a kis közönségünk babzsákokon heverészve, vagy táncikálva hallgathatja végig a dalokat, de moderáturunknak Lukácsházi Győzőnek köszönhetően fantáziájukat is megmozgathatják. A moderátor irányításával a gyerekek kalandozhatnak a hangszerek és a hangok világában, a játékos kérdésekre adott helyes válaszokért pedig csokit zsebelhetnek be. A komolyzene mellett a könnyűzene, a dzsessz és a népzene világát is közelebb hozzuk a kicsikhez, továbbá a program kiegészül kreatív műhelyfoglalkozásokkal és Olvasóligettel is, ahol a kortárs gyermekirodalom színe-javából válogathatnak a családok.

A Budapest Clarinet Quartetről:

A Budapest Clarinet Quartet 1995-ben azzal a céllal alakult, hogy a kamarazene e különleges formájával ismertesse meg a közönséget. Alapító tagjai: Szepesi János, Reé György, Mayer László és Pápai Ákos. Az együttes repertoárja a barokktól a 20. századig terjed, az eredeti művek mellett számos átiratot is játszanak. A klarinétok lágy, harmonikus és karakteres hangzását kihasználva egyedülálló hangzásvilág szólal meg koncertjeiken.

Vásáry Tamás így jellemezte a kvartettet: „A fúvós kamarazene legszebb erényeivel ékeskednek, tömör, tiszta hangzásuk, kiváló zenei megoldásaik, példaképpen állíthatók a műfaj iránt érdeklődő muzsikusok és zenebarátok figyelmébe…"

A nemzetközi hírű együttes ezúttal a legkisebbeknek mutatja be fafúvós tudományát sok játékkal és muzsikával.

www.bcq.hu/kepekhangok_en.html

Műsoron:

Farkas Ferenc: Régi magyar táncok (bevezető, lapockás, ugrós)

Csajkovszkij: Diótörő – Csokoládétündér tánca

Debussy: Paprika Jancsi

Rimszkij-Korszakov: Seherezádé

Weiner Leó: Rókatánc

Fischer: Alpoktól délre – Virágkorzó

Tradicionális klarinét polka

Rimszkij-Korszakov: Dongó

Joplin: Ragtime

Várunk mindenkit sok-sok szeretettel és csokoládéval!

Vélemény, hozzászólás?