Az olimpia diákszemmel – rajzpályázat 12-18 éves fiataloknak

A British Council, a Magyar Olimpiai Bizottsággal, a B55 Galériával és a Csodalámpa Alapítvánnyal közösen arra ösztönzi a diákokat, hogy egy képzőművészeti alkotáson keresztül mutassák meg, mit gondolnak az olimpiai játékokról.

 

A pályázat 12 és 18 év közötti fiatalok számára biztosít lehetőséget arra, hogy megjelenítsék az olimpiai játékokkal kapcsolatos gondolataikat, és megmutassák tehetségüket, kreativitásukat.

A nyertes munkákat szakmai zsűri választja ki a beérkezett pályaművek közül. A zsűri tagjai:

  • Halmi-Horváth István és Bánki Ákos, a B55 Galériát képviselő képzőművészek,
  • Simon Andrea, a British Council igazgatóhelyettese,
  • Dr. Jakabházyné Mező Mária, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára és
  • Felkai Márta a Csodalámpa Alapítvány kommunikációs vezetője.

A PÁLYÁZAT TÁRGYA: "Olimpiai játékok"

A világ legrangosabb sporteseménye 2012-ben a XXX. Nyári Olimpiai Játékok. Az ötkarikás versenyeket Londonban, 1908 és 1948 után harmadik alkalommal rendezik meg.


Az újkori olimpiai játékok sora – az ókori olimpiák mintájára, 1503 év elteltével – Pierre de Coubertin ötlete alapján 1896-ban Athénban kezdődött. Az eseménysorozatot 1920-ig csak nyáron rendezték, az első téli olimpiának 1924-ben Chamonix adott otthont. 1960 óta minden nyári olimpia után rendeznek paralimpiát. 2010-től Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokon és 2012-től Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokon mérhetik össze tudásukat a fiatal sportolók.
Az olimpiai játékok latin jelmondata: „Citius, Altius, Fortius”, jelentése „Gyorsabban, Magasabbra, Erősebben”. Coubertin elképzeléseit az olimpiai eskü fejezi ki legjobban: „A legfontosabb dolog az olimpiai játékokban nem a győzelem, hanem a részvétel, hasonlóan az élethez: nem a diadal, az igyekezet a fontosabb. A legalapvetőbb dolog nem az, hogy legyőzd társaid, hanem, hogy küzdj jól.”

RÉSZTVEVŐK:

  • 12-14 éves diákok (Kategória I.)
  • 15-18 éves diákok (Kategória II.)

FORMAI KÖVETELMÉNYEK:

  1. A pályázati mű mérete: A3-es méretű papírra (29,7 cm x 42 cm)
  2. A pályamű tetszés szerint választott technikával készület.
  3. A pályázati mű nem tartalmazhat írásos elemet: szavakat, mondatokat. Nem ábrázolhatja konkrét személy, cég vagy márka nevét.
  4. Más pályázatra, versenyre benyújtott alkotások nem fogadhatók el.

A PÁLYÁZAT BEADÁSÁNAK MÓDJA:

  1. A pályamű fotó formájában (maximum 3MB) továbbítható a csilla.ruman@britishcouncil.hu e-mail címre a pályázó adataival: a) név, b) életkor, c) telefonszám és e-mail cím, d) szülő neve és telefonszáma, e) a mű címe és hogy f) milyen technikával készült az alkotás.
  2. Kérjük, hogy a pályázók az eredeti alkotást kifogástalan állapotban őrizzék meg a kiállításra.
  3. Egy pályázó csak egy művel pályázhat.

HATÁRIDŐ:

A pályaművek beküldési határideje: 2012. február 25.

DÍJAZÁS:

  1. Kategória (12-14 évesek)
  2. Kategória (15-18 évesek)

Az első helyezett díja egy-egy digitális fényképezőgép, a második helyezett díja egy- egy iPod shuffle, a harmadik helyezett díja pedig egy- egy angol nyelvű képzőművészeti könyv.

A zsűri által kiválasztott hat pályamű részesül díjazásban. A nyertes alkotások és a pályázatra beküldött, a zsűri által kiválasztott, de nem díjazott művek a nyár folyamán a Sportmúzeumban és a B55 Galériában kerülnek kiállításra.

DÍJÁTADÁS:

Az eredményhirdetés és a díjátadó pontos részleteiről a pályamunkák beérkezését követően, e-mailben értesítjük a pályázókat.

JOGOK:

A beküldött pályaműveket a szervezők – a British Council, a B55 Galéria, a Csodalámpa Alapítvány és a Magyar Olimpiai Bizottság – szabadon felhasználhatják publikációkban és népszerűsítő kiadványokban.

KÉRDÉSEK: A pályázattal kapcsolatban felmerülő kérdések Ruman Csillának, a csilla.ruman@britishcouncil.hu e-mail címre továbbíthatók.

Vélemény, hozzászólás?