Állatok Világnapja – Nyílt nap a HEROSZ Budapesti Állatotthonban 2017. Október 14.

Állatok Világnapja – Nyílt nap a HEROSZ Budapesti Állatotthonban 2017. Október 14.

A HEROSZ Budapesti Állatotthon október 14-én tárt kapukkal vár minden érdeklődőt, hogy az Állatok Világnapja alkalmából idén is bárki megismerkedhessen az igaz(d)ira váró védencekkel, az állatotthon munkatársaival és a munkájukat segítő lelkes önkéntesekkel. Idén az eseményre ellátogat Dr. Varga Károly gyermekorvos Rex nevű kutyájával és Barabás Éva, aki egyben az esemény házigazdája is lesz.

 Minden társállatnak szerető családban kellene élnie. Sajnos Magyarországon rengeteg kutya és cica él az utcán, a szerencsésebbek menhelyeken, állatotthonokban. A HEROSZ célja, hogy segítse a felelősségteljes állattartás elterjedését, és a hozzájuk került állatokat mielőbb gazdához juttassa.

Barabás Éva, a Nyílt Nap háziasszonya és a szervezők ezúttal is számtalan érdekes programmal várják a látogatókat. A kutyusokat lehet sétáltatni, a cicákat simogatni, és a kisállatok gondozására, nevelésére vonatkozó kérdésekre is választ kaphatunk. Gazdik és kutyáik együtt tesztelhetik ügyességüket, tanácsot kaphatnak kedvencük kozmetikájával kapcsolatban, a négylábúak szépségversenyre is benevezhetnek. Nem maradhat el a közös bográcsozás sem, lesz tombola, valamint garázsvásár; melynek bevételét az állatotthonban lakó kutyák, cicák, valamint egyéb állatok életkörülményeinek javítására fordítják a szervezők.

A legkisebbeket ingyenes lovaglás, arcfestés, valamint gyereksarok várja.

Vendégünk lesz Dr. Varga Károly gyermekorvos és REX nevű kutyája is, akitől részletes tájékoztatást kaphatunk arról a rengeteg előnyről, amelyek az állatokkal való együttélés során gazdagítják életünket. A Budapesti Önkéntes Katasztrófa Elhárító Csoport pedig mentőkutyás bemutatót tart az érdeklődőknek.

A rendezvény reggel 10 órától délután 15 óráig áll nyitva az érdeklődők előtt, Budapest XXII. kerületében, a Brassói és Nyél utca találkozásánál.

A HEROSZ Budapesti Állatotthon támogatására immár harmadik alkalommal a PURINA® is kampányt indít, arra kéri az állatbarátokat, hogy 2017. október 9-12. között saját Facebook oldalukon osszák meg a HEROSZ Budapesti Állatotthon Nyílt Napi posztját (https://www.facebook.com/events/128936414519755/).  Az állateledeleket gyártó cég minden megosztást egy adag állateledellel (0,3 kg) jutalmaz, melyet a Nyílt Napon ad át a HEROSZ Budapesti Állatotthonnak.

További információk a Nyílt Napról, az állatotthonról és lakóiról a  https://www.facebook.com/heroszbudapestiallatotthon/?fref=ts weboldalon találhatóak.

Nincs hozzászólás

Mondd el a véleményed

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

#Kövess minket az Instagram oldalán is!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az oldal sütiket használ a jobb felhasználó élmény érdekében. A legújabb EU adatvédelmi törvénynek (GDPR) megfelelően kezeljük adataidat. Részletes tájékoztatót az adatkezelési tájékoztatónkban olvashatsz. Az "ELFOGADÁS" gombra kattintva elfogadod a sütik használatát.

Bezárás