Állatkertek Éjszakája 2013. Augusztus 30.

Programok sokasága a II. Állatkertek Éjszakáján

Éjjel aktív állatok, különleges programok, kulisszatitkok szerte az országban

Programok sokaságával búcsúztatják a nyarat a hazai állatkertek, vadasparkok és más „állatos” bemutatóhelyek augusztus 30-án pénteken, az Állatkertek Éjszakáján. Ezen az estén országszerte tizenkét helyszínen várják a látogatókat egy hangulatos esti látogatásra, természetesen sok-sok különleges, egyedi látnivalóval.

Egy éjszakai állatkerti sétának egyedi, különleges hangulata van. Nem véletlen tehát, hogy az elmúlt években több magyarországi állatkertben is szerveztek kisebb-nagyobb esti programokat a közönség számára. A tavalyi évben a Magyar Állatkertek Szövetségének kezdeményezésére augusztus utolsó péntekén több intézmény együttesen szervezett éjszakai állatkerti programot. A hagyományteremtő szándékkal megindított kezdeményezéshez akkor nyolc bemutatóhely csatlakozott országszerte. Mivel a rendezvény mindenütt nagyon sikeresnek bizonyult, idén még több programmal és még több résztvevővel rendezik meg a II. Állatkertek Éjszakáját, amelyre ismét augusztus utolsó péntekén – vagyis 30-án – kerül sor. Ezen az estén országszerte tizenkét állatkert, vadaspark és más „állatos” bemutatóhely várja a látogatókat.

A főváros vonzáskörzetében három intézmény, a Budakeszi Vadaspark, a Budapesti Állatkert, illetve a Tropicarium kínál programokat az Állatkertek Éjszakája alkalmából. Vidéken a debreceni Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertje, a győri Xantus János Állatkert, a Jászberényi Állat- és Növénykert, a Kecskeméti Vadaskert, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark, a Pécsi Állatkert, a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum, a Szegedi Vadaspark, a Tropicarium (Budapest), valamint a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark várja a nagyközönséget esti, éjjeli nyitva tartással és számos különleges látnivalóval.

Az egyes bemutatóhelyek által kínált programok igen változatosak, azok részletesen az egyes intézmények honlapjain olvashatók. Néhány példát azonban mégis érdemes kiragadni.

A Budakeszi Vadasparkban 19 órától várják a látogatókat. Óránként indulnak majd a 45 perces vezetések 20, 21, 22 és 23 órai kezdettel, amelyek keretében tapasztalt szakvezetők segítségével nyújtanak bepillantást az éjszakai vadaspark titkos életébe. A bejárattal szemben interaktív játszópult is működik majd, amely az állatok éjszakai érzékelését segít megismerni.

A Budapesti Állatkert a programok 19 órakor kezdődnek és egészen éjfélig tartanak. A kert több pontján meg lehet majd ismerni az állatgondozók munkáját, sőt, a Mérgesházban a veszélyes állatok gondozásához használt eszközöket is bemutatják. Az állatgondozók emellett különleges kulisszatitkokról, az állatok gondozásának fogásairól mesélnek tizenegy különböző  helyszínen. A Varázshegy minden terme nyitva lesz, minden negyedórában más-más érdekes programmal, térhatású vetítésekkel és időgép szimulátorral várják a látogatókat. Az állatkerti sétautakon a gondozók által sétáltatott jószágokkal, alpakával, törpelóval, szamárral, rókamangusztával, szurikátával és óriáskígyóval is találkozhat a közönség. A Nagyszikla felszínén fényjáték, a fókamedencénél az oroszlánfókák éjszakai tréningje, a Citruskerben mediterrán illatos kert, a Lepkekertben éjszakai lepke bemutató, a vombatoknál és az éji majmoknál éjszakai állatles teszi teljessé a programot.

A Kecskeméti Vadaskert hangulatos esti megvilágítással várja a közönséget, amelyhez a fényt fáklyák szolgáltatják majd. 19 óra 30 perctől meghitt esti séta indul a ragadozók és más állatok látványetetésével egybekötve, 21 órától pedig Elzával, a kilenchónapos ifjú oroszlánnal ismerkedhetnek meg a látogatók. 

A Miskolci Állatkert és Kultúrparkban az elsősorban éjszaka aktív állatfajokkal lehet látványetetéseik során megismerkedni, melyek során a gondozóktól az állatokkal kapcsolatos plusz információkat is megtudhatnak az érdeklődők. Aki szeretné legyőzni félelmeit, az a „nemszeretem állatokkal” is közelebbi barátságot köthet. A program során fáklyákkal kivilágított utakon sétálhatnak a látogatók az egyedülálló erdei környezetben.

A Pécsi Állatkert programjai három különböző helyszínen várják a nagyközönséget: egyrészt magában az Ángyán János utcai tulajdonképpeni Állatkertben, másrészt a belvárosi Akvárium-Terráriumban, harmadrészt pedig a kezdeményezéshez csatlakozó Planetáriumban, amely a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben található. Az Állatkertben látványetetéssel egybekötött éjszakai vezetéseket tartanak az egyiptomi állat-istenségek témakörében. Az Akvárium-Terráriumban zseblámpás szakvezetésre, látványetetésre, kígyó és denevér simogatásra invitálják az érdeklődőket, a Planetárumban pedig az állatvilág és a csillagképek kapcsolatát bemutató előadást lehet megtekinteni a délutáni órákban több időpontban is.

A Tropicarium látogatói megtudhatják, hogyan képesek egyes állatok világítani az éjszaka sötétjében, hogyan néznek ki mikroszkóp alatt azok az élőlények, amelyek a vízi tápláléklánc alapját képezik, kipróbálhatják,könnyű-e vagy nehéz felismerni az állatokat a hangjuk, vagy éppen a szemük alapján, sőt részt vehetnek egy misztikus hangulatú cápalesen is. A 19:30-kor és 21:30-kor induló „moonlight” (azaz holdfény-) túrák keretében alaposan megismerhetik a Tropicarium élővilágát, sőt még a kulisszák mögé is bepillanthatnak.

Az egyes intézmények programkínálatának egyedisége mellett az Állatkertek Éjszakája programjainak belépti díja is eltérő az egyes helyszíneken. A főváros vonzáskörzetében működő három bemutatóhely, a Budakeszi Vadaspark, a Fővárosi Állat- és Növénykert és a Tropicarium azonban olyan kombinált jegyet is kínál, amely mindhárom helyszínre érvényes, sőt, ezt a jegyet a Budakeszi Vadasparkban és a Tropicariumban a következő két napon nap közben is elfogadják. A fővárosi kombinált jegy ára 3300 Ft, 14 éven aluli gyermekeknek azonban kedvezményes, 2200 Ft-os áron váltható meg. Ugyancsak kombinált jegy váltható Pécsett, amely az Állatkertbe, az Akvárium-Terráriumba, illetve a Planetárium „Állatok az égbolton” című előadására is érvényes.

 

Vélemény, hozzászólás?