A Cartoon Network kampányt indít a gyermekbántalmazás ellen

Az UNICEF Magyarország és a Kék Vonal szakmai támogatásával létrejött kampányban a csatorna saját gyártású rövidfilmekkel bátorítja a gyermekeket a bántalmazás elleni fellépésre

A világszerte népszerű Cartoon Network csatorna kisfilm sorozatot készített a nemzetközileg elismert jótékonysági szervezet, az UNICEF Magyarország és Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai támogatásával, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a gyerekek egymás közti, iskolai erőszakos viselkedésére. A CN HAVER KLUB címmel induló kisfilmsorozata célja, hogy a gyerekek ismerjék fel, ha bántalmazás alanyai lesznek, vagy annak szemtanúivá válnak, ne féljenek külső segítséget kérni, álljanak ki magukért, bántalmazott, bajba jutott társaik mellett, illetve legyenek egymással toleránsak, udvariasak.

Aki ver, az nem haver…így szól a filmsorozat mottója. Az UNICEF Magyarország adatai szerint Magyarországon minden második iskolás gyermek vett már részt verekedésben vagy volt szenvedőalanya az iskolai erőszak egyéb formáinak. A legnagyobb probléma, hogy a gyerekek nem mindig ismerik fel, ha méltatlan helyzetbe kerülnek, illetve nem mindig tudják, hogyan oldják meg ezeket a helyzeteket, kihez forduljanak. A Cartoon Network és a két gyermekjogi szervezet közös kezdeményezésének legfőbb célja, hogy gyerekek számára vonzó és figyelemfelkeltő módon üzenjen:  az iskolai, illetve egymás közti bántalmazást nem kell eltűrniük, van megoldás, ne féljenek kiállni magukért, társaikért, vagy segítséget kérni, akár a Kék Vonalat tárcsázva a 116 111-os számon, akár az UNICEF HelpAPP mobilalkalmazását használva. A kampány  ideje alatt a csatornán látható három különböző spotban animációs szereplők mesélik el történetüket a bántalmazó, az elszenvedő és a külső szemlélő szemszögéből. A filmek nemcsak a csatornán láthatók; az UNICEF Magyarország felhasználja azokat ÉBRESZTŐ-ÓRA című országos iskolai tanóra-programjának anyagához is, illetve a programban részt vevő általános iskolás tanulók a kampánnyal kapcsolatos segédanyagot is kapnak.

Az  UNICEF HelpApp segítségével a gyermekek az alapvető segélykérő funkciók mellett konkrét tanácsokat is kapnak, amelynek segítségével nagyobb eséllyel tudnak megmenekülni szorult helyzetükből.

„Az UNICEF hitvallása szerint, minden gyermeket megillet az erőszakmentes gyermekkorhoz való jog. A gyerekeknek minden segítséget meg kell adnunk nekünk felnőtteknek, hogy megtanítsuk az erőszakhelyzetek felismerésére és kezelésére, bárhol és bármilyen formában is történjék, s felelősségünk van abban is, hogy magunk is olyan technikákat, módszereket alkalmazzunk, amelyek a konfliktusok erőszakmentes feloldását mutatják – mondta dr. Lux Ágnes az UNICEF Magyarország gyermekjogi igazgatója.

A Cartoon Network Európa számos országában sikerrel mutatta be CN BUDDY club című programját:  Angliában és Lengyelországban például olyan hírességek adták nevüket a megmozduláshoz, mint az angol rapper Tinie Tempah és a lengyel kosárlabdázó Marcin Gortat.

“A Cartoon Network olyan hely, ahol a gyermekek önmaguk lehetnek, ahonnan inspirációt meríthetnek önmaguk elfogadásához és önbizalmuk növeléséhez.” Nyilatkozta Hannes Heyelmann, a Turner Broadcasting Közép-Európai vezérigazgatója. „Sajnos az iskolai erőszak súlyos, világszerte égető probléma. Az UNICEF-el és a Kék-Vonallal közös együttműködésünkkel a gyermekeket az erőszak elleni fellépésre szeretnénk nevelni, arra hogy legyenek elfogadók és támogassák társaikat a bajban.”

A bántalmazott, bántalmazó és megfigyelő szemszögéből készült filmek megtekinthetők a Cartoon Network YouTube csatornáján is.

A bántalmazott:

https://www.youtube.com/watch?v=Di36R3PWgKc&list=UUQyd-tv1Ovk_nQ0XY_s2prQ

A bántalmazó:

https://www.youtube.com/watch?v=Pj2q6OMfJfs&list=UUQyd-tv1Ovk_nQ0XY_s2prQ

A megfigyelő:

https://www.youtube.com/watch?v=ghNNrNTtpMU&list=UUQyd-tv1Ovk_nQ0XY_s2prQ

 

 

A Cartoon Network EMEA-ról:

A Cartoon Network elsősorban fiúk körében népszerű globális gyermekcsatorna, műsorválasztékát izgalmas kaland-vígjátéksorozatok jellemzik, amelyekben fontos szerepet játszik a humor, barátság, képzelőerő, az akció és a kaland. A Cartoon Network fő célcsoportja a 8-12 éves fiú és lányok, akik körében felettébb népszerű a csatorna gazdag, szórakoztató és világsikerű programkínálata . A műsorkínálatban olyan népszerű vígjátéksorozatok találhatóak, mint a Gumball csodálatos világa, Kalandra fel!, Parkműsor, valamint olyan klasszikus akció-kalandsorozatok, mint a Ben 10 Omniverzum és a Tini titánok, harcra fel!

1993-as páneurópai csatornaként való indulása óta a Cartoon Network kiterjesztette elérését Európában, a Közel-keleten és Afrikában, mára 70 ország 17 nyelvén érhető el, 131 millió háztartásban. A Cartoon Network elérhető a világhálón, díjnyertes weboldalán, valamint játékokon, mobilon és video on demand, licensing és merchandising szolgáltatásokon keresztül is. A Cartoon Network a Time Warner tulajdonában lévő Turner Broadcasting System, Inc. (TBS) leányvállalata, a Turner Broadcasting System International, Inc. csatornája

Az UNICEF-ről:

Az UNICEF működése során ​mindenkor a gyermekek jogaiért és jóllétéért küzd. Partnereinkkel együtt ​a világ ​196 országában és ​régiójában indítunk programokat, és dolgozunk azért, hogy céljaink mindenhol a lehető legteljesebb mértékben megvalósuljanak. Hisszük, hogy ​ minden gyermeket megillet a boldog és erőszakmentes gyermekkor.  Az UNICEF ezért kiemel​ten foglalkozik a​ legszegényebb és leghátrányosabb helyzetben lévő gyermekek ​meg​segítésé​vel​ és életkörülményeik javításá​val​.

 

Vélemény, hozzászólás?