6 tévhit a gyerekjátékról

6 tévhit a gyerekjátékról

Pszichológusként meglátogatom a gyerekeket otthonukban, családjuk körében, hogy megfigyeljem a belső dinamikákat, ki nevel kit, kinyomozzam, hogyan alakulhatott ki a probléma, amivel a szülők felkerestek. Így természetesen belecsöppenek a játékidőbe is. Gyakran tapasztalom, hogy milyen mértékben kezdtünk el mi, felnőttek, szülők belekontárkodni a gyerekek játékába. Majd mi tudjuk, mit szabad, lehet, érdemes játszani. „Ha már játsszunk, legyen valami értelme.” „Ne bomoljatok gyerekek, játsszatok normálisan.” „Nézd, így kell rendes vasúti sínt csinálni.” Vedd már komolyan a játékot, kisfiam!” „Apa olyan szépet épített, ne nyúlj hozzá!” „Na, ne hülyéskedjél már, ne izegjél, mozogjál, üljél rendesen, ha játsszunk!” „Nem szeretem, ha kardozol, inkább gyere, sakkozunk!” Bizony, olyan területre tévedtünk, amiről már rég fogalmunk sincsen, ezért igyekszünk a magunk képére formálni azt. Olyan helyre is teljesítményelvárásokat csempészünk, ahol semmi értelme. Annak érdekében, hogy maga a játék  legyen halk, észrevehetetlen, maradjon minden és mindenki patyolat tiszta, és minket, felnőtteket ne zavarjanak, értelmetlen korlátozásokat vezetünk be, amivel „csak” az örömöt és a felszabadultságot irtjuk ki.

A játék a gyerekek terepe, nagyon jól tudják, mikor mire van szükségük ahhoz, hogy az éppen megtanult új készséget gyakorolják, teljesen magukévá tegyék, vagy  felgyülemlett feszültségüket feldolgozzák. Mi felnőttek pedig egyre kevésbé hagyjuk őket. Nem ritka, hogy egy gyerek 5-6 éves korára már nem igen tud spontán, szabadon játszani. Szomorú. Szeretnék eloszlatni néhány tévhitet, amely talán segít abban, hogy a játék terén visszaengedjük őket a főnöki pozícióba.

  1. A gyerekeket folyamatosan le kell kötni. Nem igaz. Sok családnál tapasztalom, hogy a szülők igyekeznek a gyerek minden percét kitölteni. Ez már csecsemőkorban elkezdődik. Játékokat javasolnak, bekapcsolnak valami hangot, képet produkáló készüléket. S ha látják a gyereken az unalom feszültségét, nem tudják azt elviselni, azonnal orvosolni igyekeznek. „De hát nincs egy percig sem el magában” – mondják erre. A játék és az unalom, a feszültség jó barátok. Ahhoz, hogy a gyerek elkezdje szórakoztatni magát, előbb sokszor nyűglődnie kell az ingerszegénység nem annyira kellemes mocsarában. Az életkorral fokozatosan csökken az az idő, amit színtiszta szórakoztatással kell tölteni. Egy óvodás korú gyereknek napi 30 perc osztatlan figyelem többnyire elég. Sok édesanyánál azt tapasztalom, hogy lelkiismeret furdalásból tölt ilyen sok időt látszólag a gyermekére figyelve, miközben a lelke valami más után sóvárog. Szalad a lakás, rég nem találkozott a barátnőivel, de NEM, mert első a gyerek. Akinek ugyanúgy meg kéne tanulnia, hogy anyának most más dolga van.
  1. A játéknak mindenképpen fejlesztő hatásúnak kell lennie. Sokszor hallom szülőktől: „játsszunk már valami értelmeset!” Ez alatt többnyire társasjátékot, vagy valamit, ami „fejleszti a kreativitást” értenek. Nehéz elhinni, de sokszor a legegyszerűbb, legbugyutábbnak tűnő játékok a leghasznosabbak. Az őrült rohangálás, párnacsata és minden, ami hangos, illetve felfordulással jár, elsőosztályú szorongásoldó. Birkózás közben kiválóan meg lehet tanulni, hogyan tudom saját erőmet és agressziómat kordában tartani. Ha apa még nyerni is hagy, segít feldolgozni a napközben elszenvedett sérelmeimet. Hogy milyen kicsinek, és tehetetlennek éreztem magam egész nap az oviban.
  1. Ha fegyverrel játszik, agresszív témájú játékot, azt azonnal le kell állítani. A fiúk, sőt sokszor a lányok is játszanak agresszív témájú játékokat. Fegyvert fognak, ölnek, mások meghalnak. A szülőket pedig fel kell mosni, annyira kiborulnak. Tűzzel-vassal irtják, tiltják, büntetik. Mély levegő, kifúj, beszív – nyugalom! Minden rendben van! Ezek a játékok a természetesen megjelenő agresszió, hatalom, a halál témájának feldolgozására szolgálnak. Amit tehetünk: egyrészt minél szimbolikusabb a játékban megjelenő fegyver, annál jobb. Ujjak, bot, szivacs kard. Másrészt álljunk be a játékba, maradjunk közel. Ezzel ügyelni tudunk a fair play-re, arra, hogy ne legyen valódi sérülés, s nem utolsó sorban tiltás helyett befolyásolhatjuk a játék menetét is. Ha elég viccesen, és változatos módon tudunk meghalni, máris egy másik, sokkal inkább a kacagásra kihegyezett, kevésbé brutális, de ugyanolyan hasznos játék kerekedik belőle. De próbálhatjuk robotként megenni a pisztolyt, mert szükségünk van a fém alkatrészekre vitaminként, vagy zombiként újraéledve kergethetjük a gyerekeket. Ez már ugye fogócska, ami ellen semmi kifogásunk nem lehet.
  1. Inkább a képernyőn játsszon agresszív játékokat. Sajnos a képernyőn látott és átélt agresszió rengeteg ötletet ad a valóságban is megjelenő brutalitáshoz. Sőt, önmagában a mértéktelen digitális médiafogyasztás is növeli az agressziót a feldolgozhatatlan mennyiségű inger által. Hasznos, ha korlátozzuk a médiafogyasztást. A játékban mindent szabad, ölni és meghalni is, ha ez nem a képernyőn történik. A harcolós, fegyveres, kardozós játékok szimbolikus lejátszása segíti az indulat feldolgozást a gyerekeknél, míg ugyanez a képernyőn növeli. Ha korlátozzuk a digitális világban eltöltött időt, több emberi kapcsolatra számíthatunk. A szimbolikus játékok tiltása és büntetése következtében viszont az agresszió, más formában kerül majd elő, aminek már tényleg nem fogunk örülni.
  2. A gyereknek inkább más gyerekekkel kell játszania, ne engem nyaggasson folyton. Nagyon fontos más gyerekekkel, tesókkal, haverokkal játszani, de a szülőkkel való együttlétnek különleges szerepe van az életükben. Egyrészt ez a kapcsolódásnak, az összetartozásnak az egyik terepe. A gyerekek kevésbé szeretnek beszélgetni, az ő világuk a játék. Az óvodáról többet megtudunk egy ovis játék közben, mint faggatózással. Többek között attól érzik, hogy valóban szeretjük őket, ha hajlandóak vagyunk belépni a világukba, és elfogadni, hogy most ők irányítanak. Másrészt tudják, hogy ha valaki hajlandó „behúzott karmokkal” játszani, őt előnyökhöz juttatva, az biztos, hogy nem a haverja, vagy a tesója lesz, hanem a szülei. Mást lehet tanulni abból, ha teljes erőből kell küzdeni, és más a hozadéka egy olyan játéknak, amiben erősnek, legyőzhetetlennek érzem magamat. Mindkettőre szükség van.
  1. A drága, bonyolult játékok, amelyekről tudjuk, hogy mit fejlesztenek, azok a legjobbak. Minél nagyobb szerepe van a gyerek képzeletének, minél inkább az ő fantáziájára van bízva, hogy épp milyen jelentéssel bír egy adott tárgy, annál jobb egy játék. Az előre kitalált, egyfunkciós tárgyakat többnyire arra valóak, hogy megvegyük és birtokoljuk. Nem arra, hogy játszunk vele. Sok anyuka tapasztalja, hogy hiába áll hegyekben otthon a sok játék, ezek nem kötik le a kicsit, és a nagyfazekat veteti le a polcról. Ami lehet csónak a maci számára, páncélos sisak, lefordítva sátor, vagy akár ülőke.

Pethő Orsolya, pszichológus

Ha nevelési gondjaid vannak, itt kérjél időpontot: www.kolyokszerviz.hu

 

Nincs hozzászólás

Mondd el a véleményed

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

#Kövess minket az Instagram oldalán is!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az oldal sütiket használ a jobb felhasználó élmény érdekében. A legújabb EU adatvédelmi törvénynek (GDPR) megfelelően kezeljük adataidat. Részletes tájékoztatót az adatkezelési tájékoztatónkban olvashatsz. Az "ELFOGADÁS" gombra kattintva elfogadod a sütik használatát.

Bezárás