6 nagy alvásprobléma gyerekeknél

És még azt gondoltad, hogy az alvásproblémáknak vége! Az igazság az, hogy az idősebb gyerekeknek is van egy sor rájuk jellemző gondjuk a szemük lehunyásával.

A betörésriasztó lármája lőtte ki Kathleen Manzot az ágyból. Zakatoló szívvel féltette két gyermekének biztonságát. De a férje kevésbé vészjósló lehetőséget érzett, és persze, ahogy kibámultak a marylandi, Silver Spring városi otthonukból, a 7 éves fiukat, Johnt látták, ahogy pizsamában, mezítláb áll a pázsiton, és úgy hangzott, alszik. Nem ez volt az első alkalom, hogy a most már 10 éves John szunditúrát tett, habár ezelőtt sosem hagyta el közben a házat. A szülei megfordították és visszadugták az ágyba, és következő reggel John semmire sem emlékezett az egészből. ,,Most már mindig beállítjuk a riasztót – nem azért, hogy idegenek bejutását meggátoljuk, hanem, hogy felverjen minket, amikor a fiunk alvajárva kimegy”, mondja Manzo.

A szülők gyakran gondolják, hogy a gyerekek alvásproblémái véget érnek, amint a baba végigalussza az éjszakát, de az iskoláskorú gyermekek legalább negyedének vannak éjjeli gondjaik, nyilatkozta Dr. Gregory Stores, fejlődés-neuropszichiátria professor emeritus a brit Oxfordi Egyetemen. Ez több, mint a szülők nyugalmának problémája – ha a gyerekek nem jutnak hozzá a javasolt kilenc vagy több óra alváshoz (a koruktól függően), akkor nem csak fáradtak lesznek, hanem nyűgössé, idegessé és agresszívvé is válhatnak. A kimerült gyerekek számára szintén nehezebb tényekre emlékezni, koncentrálni és problémákat megoldani. Dr. Stores szerint az ADHD-típusú viselkedés (Attention Deficit Hyperactivity Disorder – figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar), amelyet egyes gyermekek mutatnak, valójában eredhet krónikus alvásmegvonásból. Szintén a megfelelő alvás a kulcs, ha azt akarod, hogy a kosárlabda-őrült gyerekednek LeBron James alkata legyen: a növekedési hormon főleg éjszaka választódik ki.

1. Apnoea és horkolás

Az apnoeás gyerekek légzése éjszakánként kis időre többször leáll; mindegyik finom mini-felébredés gátolja, hogy alapvető fontosságú mély alváshoz jussanak. ,,Gyakran vannak tanulási és viselkedési problémáik, és megnövekszik náluk a magas vérnyomás kockázata”, nyilatkozta Dr. Judith Owens, a Take Charge of Your Child’s Sleep (,,Vedd át az irányítást a gyermeked alvása fölött”) című könyv szerzője. Nemrégiben egy egészséges általános iskolás gyerekeket célzó tanulmány kimutatta, hogy a negyedüknek (gyakran krónikus arcüreggyulladás által okozott) enyhe apnoeája van; 1% komolyan szenved benne. Az elhízottság, amely felnőtteknél gyakori kiváltó, olykor szerepet játszik, de a legvalószínűbb ok a megduzzadt mandula vagy orrpolip.

Vedd észre!

Az apnoeás gyermekek általában hangosan lélegeznek vagy horkolnak. Szintúgy az alvó gyermeked mellkasa élénken mozoghat vagy a feje esetleg hátrahanyatlik, próbálván több levegőhöz jutni.

A szundimentő

Az apnoea megerősítésének egyetlen módja egy alváslabor meglátogatása. Ezt a mandulák illetve az orrpolip eltávolításával kezelik, vagy azzal, hogy segítenek a gyerekednek leadni a többletkilóit. Az arcüreggyógyszer segíthet, ahogy az is, ha a fejet feldúcoljuk az alváshoz.

2. Szorongás

Ők nem gyötrődnek az állásuk vagy milliók elvesztésén, de az iskolás korú gyermekeknek megvannak a maguk szorongásai, úgy, mint népszerűtlennek lenni, megbukni egy vizsgán, vagy akár neked csalódást okozni. Az ijesztő, való életbeli lehetőségek (betörő, lakástűz) szintén ébren tarthatják őket, nyilatkozta Dr. Fran Walfish gyermek-pszichoterapeuta a kaliforniai Beverly Hills-ben. A szüleikkel alváshoz hozzászokott gyermekek szintén szoronghatnak, amikor egyedül kell aludniuk.

Vedd észre!

A gyereked kimerült, de nem hunyja le a szemét, vagy hirtelen hasfájása támad lefekvéskor. Talán egy pohár vizet vagy még egy ölelést kér villanyoltás után; a gyerek, aki nem akar egyedül aludni, panaszkodni vagy sírni fog, amint kimész.

A szundimentő

Igyekezz ne elítélni vagy lehordani őt a probléma okozásáért (,,Ha gyakoroltál volna, nem lennél megijedve a közelgő meghallgatásodtól”), nyilatkozta Dr. Susan Zafarlotfi, az Alvászavarok Intézete klinikai igazgatója a Hackensack Egyetem Orvosi Központjában, New Jersey-ben. Ehelyett naplóztasd vele az aggodalmait! ,,Az írás segít abban, hogy kiadjuk a dolgokat magunkból, így nem visszük őket az ágyba”, mondta Zafarlotfi. Bátorítsd őket arra, hogy foglalkozzanak a hosszan tartó félelmeikkel reggel. Ha azok folytatódnak vagy súlyosnak látszanak, beszélj a gyermekorvosoddal!

Az anyuval alvás szokásának megtörése most könnyebb lehet, mint amikor kisebb volt, nyilatkozta Dr. Ronald Becker, a Bostoni Gyermekkórház alvásszakértője. Az 5 évesnél idősebb gyermekek buzgón szereznek örömet és gyakran lehet őket csábítani jutalmakkal, különösen, ha van beleszólásuk abba, hogy mik is lesznek azok (persze a józan ész határain belül!). Amikor a kaliforniai Woodside-ból egy anyuka, Dana Sanderson megkérdezte 6 éves kislányát, Kitet, hogy mi segítene neki egyedül aludni, Kit úgy döntött, hogy amire szüksége van, az nagyobb éjszakai világítás és egy ,,Anyu-párna”, egy testpárna, amelyre az anyukája képét nyomtatták. Sanderson beleegyezett és hamarosan visszakapta az estéit.

3. Túl kevés mozgás és/vagy túl sok számítógép előtt töltött idő

Az aktív gyerekek hajlamosak jobban aludni. Amikor új-zélandi kutatók hétéveseket figyeltek meg, hogy megmérjék a nappali aktivitásukat és az éjszakai alvásukat, kimutatták, hogy minden egyes inaktív órával a gyerekeknek három perccel tart tovább elaludni. ,,A testmozgás alvást és ellazulást segítő kémiai anyagokat vált ki az agyban”, magyarázta Dr. Shahriar Shahzeidi, klinikai gyermekorvos társprofesszor a Miami Egyetemen. A számítógéppel való játék közvetlenül lefekvés előtt szintén gondot okozat, részben azért, mert a képernyő fénye megzavarhatja a természetes alvási/ébrenléti ciklust.

Vedd észre!

A gyereked a nap első felét az iskolapadban üléssel tölti, a második felét pedig a TV vagy a számítógép előtt.

A szundimentő

Vigyél több aktivitást a napjába! Ha nem érdekli semmilyen sport, esetleg próbáljatok ki egyet, vagy egyszerűen korlátozd a kényernyő előtt töltött időt és küldd ki! (Bár ideális esetben a testmozgásnak több órával lefekvés előtt kell véget érnie, hogy legyen neki ideje lenyugodni. Ha a sportesemény időpontja ezt meggátolja, akkor csak korlátozd az aktivitást, miután a játéknak vége.) Az alváskutatók szintén javasolják az elektromos eszközök kikapcsolását 30-45 perccel lefekvés előtt.

4. Felébredés az éjszaka közepén

Bármilyen fizikai probléma – háborgó gyomor, egy feszülő izom – felriaszthatja a gyereket. De a leggyakoribb tettes az allergia, az asztma és (különösen túlsúlyosak között) a reflux. Az asztmás vagy allergiás gyerekek, akik úgy tűnnek, hogy jól vannak nap közben, problémákat tapasztalhatnak az éjszaka során, mivel ekkor a gyulladás fokozódik és a légutak beszűkülnek, magyarázta Dr. Julian Allen, a Philadelphiai Gyermekkórház osztályvezető pulmonológusa. Mindeközben a fekvés beindítja a refluxot.

Vedd észre!

Annak ellenére, hogy értelmes időben megy lefeküdni, a gyermeked kimerült és nyűgös az iskolában, és gyakran elszundít vacsora előtt (az elég alváshoz jutó iskoláskorú gyermekeknek ritkán van szüksége nap közbeni szundikálásra, állítja Dr. Becker). Esetleg köhögést vagy zihálást hallasz éjjel, illetve bedagadt szemet vagy folyó orrot látsz reggel.

A szundimentő

Enyhítsd az ismert fizikai betegségeket lefekvés előtt! Ha az asztmája nem teljesen kontrollált, kérdezd az orvosod olyan gyulladáscsökkentő gyógyszerek felől, mint a belélegezhető kortikoszteroidok vagy a hosszú távon ható hörgőtágítók, mondta Dr. Allen. Beszélj az orvosával az allergiákról és a krónikus emésztési zavarról!

5. Alvajárás

Az iskolás korú gyermekek 20% és 40% közötti része néha alvajár, nyilatkozta Dr. Karen Ballaban-Gil, a New York városbeli Montefiore Gyermekkórház gyermek-neurológusa. A tettes: a hiányos alvásállapot átmenet, amely lehetővé teszi az agynak az alvást, miközben a test képes mozogni.

Vedd észre!

Tipikusan az alvajárás a lefekvés utáni első néhány órában következik be. Szintén hajlamos családon belül öröklődni.

A szundimentő

Valószínűleg kinövi; addig is gondoskodj a biztonságáról a játékok eltakarításával a padlóról, forró radiátorok lefedésével, a hálószobaablak berácsozásával (a gyerekek azt alvás közben is kinyithatják) és a zárak magasra szerelésével a bejárati és hátsó ajtókon. Ha alvajárva csíped el a gyermeked, finoman vezesd vissza az ágyba! (Megpróbálhatod felébreszteni, de ez gyakran nehéz.) Ha ez gyakran megtörténik, beszélj a gyermekorvosoddal!

6. Reszkető láb vagy végtag

Amikor próbál elaludni, bizsergő érzete és mozgáskényszere támad, ez egy állapot, amelyet nyugtalan láb szindrómának (restless leg syndrome, RLS) neveznek. Egy ehhez kapcsolódó betegségben, a periodikus végtagmozgási rendellenességben (periodic limb movement disorder, PLMD) szenvedőknél a láb ráng vagy rúg az alvás alatt. Mindkettő hajlamos családon belül öröklődni és kötődhet vashiányhoz, folsavhiányhoz, vagy az agy vegyi anyaga, a dopamin hiányához.

Vedd észre!

Nyugtalankodik vagy egy ,,borzongató” érzésre panaszkodik a lábában lefekvéskor vagy akár akkor is, amikor mozdulatlanul ül.

A szundimentő

Kérd meg a gyermekorvosod, hogy tesztelje a gyermeked vérének vas- és folsavszintjét; ha ezek alacsonyak, a táplálékkiegészítők segíthetnek. Enyhe esetekben masszírozd meg a lábát vagy használj melegítő párnát lefekvés előtt! Súlyosabb eseteken segíthetnek a gyógyszerek.

A nagyszerű éjszakai alvás órákkal lefekvés előtt kezdődik

Vond el a koffeint! A gyerekek nem isznak kávét, de sok koffein van egyes üdítőkben és csokibonbonokban. Ha a gyereked érzékeny rá, vágd el a koffeinforrásoktól ebéd után!

Rögzíts egy rendszeres lefekvési és ébredési időpontot! ,,A legtöbb gyerek könnyen alkalmazkodik, ha egy lefekvés elmarad a hét egy napján, de ha ez gyakrabban történik, akkor keresed a bajt”, állítja Dr. Becker.

Korlátozd a mobiltelefonozást! A Wayne Állami Egyetem kutatása kimutatta, hogy a lefekvés előtt három órán keresztül (a mobiltelefonok által kibocsátottakhoz hasonló) rádiófrekvenciás hullámoknak kitett felnőtteknek megrövidült a mély alvás állapota – ez az az időszak, amikor a test a rongálódott sejteket javítja. Biztosítsd, hogy a gyereked hagyja abba az üzenetküldést és a telefonálást kora este!

Hagyd ki az ijesztő filmeket! Ezek nem csak felkavaróak, hanem rémálmokhoz is vezethetnek. A nyugtalanító éjjeli álmok lehetnek a gyermek valódi félelmeinek is az eredményei, szóval kezdeményezz beszélgetést (nappali fénynél) bármiről, ami aggasztja!

A lefekvési szokások hasznosak. Zárj minden napot ugyanúgy: egy fürdő, egy ölelés vagy egy könyv jelezni fogja az alvást.

Vélemény, hozzászólás?